Mióta megjött az eszem, a székesfehérvári Szabad Színház amatőr színjátszója vagyok. Középiskolás éveimben ugyan nem tudtam látogatni a próbákat, ám a beavatás gyanánti seggrecsapások örökre rajtam hagyja pecsétjét. Igen, a 2005. áprilisi vérszerződésünkkel kezdődött minden. Azóta (az idei évben) megünnepeltük az országos szinten egyedi csoport 50. évfordulóját (legjobb tudomásom szerint amatőr csoport nem ünnepli fél évszázadát, másrészről említésre méltó, hogy itt komplett családok is alkotják a játszók lelkes táborát), és hagyomány szinten szilveszterezni járunk - hogy Vajtát és Basaharczot ne is említsem...

Nincs ez másként idén sem. Négy évvel ezelőtt töltöttük meg először lelkes énekléssel, Etiópiának két hétnyi kajával, s egy kocsmára való üdítővel és piával a csepregi Hangya Panziót. Az első két alkalommal rendesen kivettem részem a konyhai teendőkből és lelkesen kevertem a coctailokat, álltam a pult körüli tevékenységeket.

Tanulván az elmúlt két ittlétből kellően fel is készültem kiegészítőkből és jelmezekből: elhagyhatatlan kellékeim, a szakácskabát, a kuktasapka és a sheaker most is szerves része volt utazótáskámnak.

A Hangya, melynek jelmondata: "Az apróságokban rejlő erő" 2001-ben lévő átalakításnak és hozzáépítésnek köszönheti jelenlegi, moder, ám egyben klasszikus jegyeket magában foglaló stílusát. Az egykor moziként működő épület legfőbb jellemzője talán a tágas szobák és a hatalmas tévés társalgóból nyíló 20 fős panorámateraszról való gyönyörű kilátás az Alpokra és Ausztriára, valamint a környékre egyaránt.

A minap egy lovagi étterem hirdetését nézegetem az egyik újságban. Eszembe is jutottak a végzős német óráim, ahol egyik-másik tételünk arról szólt, mit ettek elődeink…

Azt tanultuk, hogy „A jó étkezés iránti vonzalom az emberiséggel egyidős. Hogy az emberek az őskorban mit értettek jó konyha alatt, azt nem tudjuk, de már 3000 évvel ezelőtt a perzsáknak jó konyhájuk volt. Ők különböző álatokat nyárson sütöttek, s zöldségeket, gyümölcsöket készítettek hozzá.”

Egy görög lakoma menüjét is tanultuk: „…az állt kagylókból, pávatojásokból, pácolt vaddisznómájból, borjúmirigyből, kismadarakból mártásban, sült szárnyasokból, főtt halból, friss gyümölcsökből. A szakácsok felhasználták a köményt, capryt és a fokhagymát a fűszerezéshez, és mindig azon fáradoztak, hogy a vagdalékok és töltelékek új módjait megtalálják.”

Az i.e. 117-57-ig élő Lucullus, a római hadvezér és gazdag rabszolga kereskedő lakomáiról is híres volt. „Vendégeinek isteni ételeket nyújtott, mindenek előtt olajban, ecetben, mézben és édesköményben pácolt csirkeragut kakukkfűvel és petrezselyemmel fűszerezve. Ebben az időben a rómaiak igazán különös ételeket ettek: kedvelték a fiatal szamár húsát, a rókákat és a fiatal kutyákat is.”

„Egy menü a 15. századból, mellyel egy gazdag polgár a vendégeit megörvendeztette, így nézett ki: a 8 fogásos menüt cukrozott földieperrel kezdték, majd következtek a fiatal csirkék, párolt ürühús, főtt birkahús, sült csirkék és sült ürücomb, liba, befejezésül sajt és cseresznye. A vadhús viszont hiányzott, a vadászjog a nemesség számára volt fenntartva.”

Számomra hatalmas megdöbbenést jelentette a tény, miszerint ugyancsak a 15. században egy Dél-német gróf az első főétkezéshez 8 (igen, nyolc), a másodikhoz hat fogást kínált. Ez a tizennégy étel ugyan kis adagokból tevődött össze, és nem is várták el, hogy minden fogást megkóstoljanak, viszont hacsak abba belegondolok, hogy a karácsonyi étel kavalkádot (leves, 3 féle hús és köret, no meg a desszertek) is alig bírtam megenni, minden elismerésem azoknak, akik bírták ezt szuflával! (Eme tétel tanulásakor az oktatóm elmesélte, hogy nem egyszer mentek ki az udvarra, hogy szálkával ingereljék torkukat a vendégek. Gondolom, nem kell mondanom, miért.)

Horváth Tamás cikke került karmaimba, mely erőteljesen idevág. Érdemes elolvasni!

Idén szeptember 7-én, este 6 körül kicsit megfázva úgy gondoltam, nem várom a buszt a szabadban, beülök egy teára a székesfehérvári Soho Étterembe. Közel is van a busz pályaudvarhoz, tetszik is az indiai beütése, kellemes hely, bár az ételek minőségéről tudnék mit mesélni, jelzi ezt a vendégkönyv szinte szabad hely nélküli reklamáció-sora is, személyes tapasztalatom is. Az még kisebb probléma lett volna, hogy a köretet felcserélték, ám a díszítésre használt saláta egy merő kosz volt, a hús sem volt jól átsütve. Hiteles írást erről már nem tudnék adni, nem is erről szól a post.

Kedvesen mosolygó fiatalember köszönt, elfoglalom helyem az ablak mellett, s megállapodunk, hogy csak egy teát szeretnék fogyasztani. Ki is hozza, bár az, hogy filteres teát kapok, kicsit cikinek tartom, főleg 250 Forintért. Mivel nem volt nálam készpénz, bankkártyával fizettem.

Ebben a pillanatban elfelejthettem, hogy én vagyok a kedves vendég, a felszolgáló a legnagyobb flegmasággal szó szerint levágta mellém a lehúzót, s mikor kijött a szalag, laza mozdulattal odadobta mellém. Nem, nem azért tette mindezt, mert teli volt az étterem, és beúszik amiatt, hogy 3 perccel tovább tart a fizettetés, s gondolom nem is a max. 50 Ft jattja miatt volt ilyen.

Sajnálom, hogy nem volt annyi időm, hogy odahívjam az üzletvezetőt, és a vendégkönyvet is elkérjem…

Viszont egy biztos: a második csalódás után már akkor sem mennék oda, ha ingyen lenne az étek! 

 Tea

Egyik kedves ismerősöm keresett meg a minap levelével a myVIP-en, miben leecsetelte, milyen kellemesre sikeredett szolidnak hitt eljegyzése. Ahogy észre veszem, nem egyedi az eset, sok mindent jól gondol, ám felháborodásának nem minden lehet valóban az alapja.

Veszprémben akartunk keresni egy hangulatos kis helyet, ami még nem is drága. Mivel lábbusszal voltunk nem sok választási lehetőségünk volt. Először is bementünk a Tűztorony kisvendéglőbe, ahol a csaj úgy köszönt nekünk, mint a gyerekeknek, hiába vagyunk fiatalok, azért szerintem egy étteremben azért meg kéne adni a tiszteletet... (nagyon irritált) kint voltunk de mivel balra az ablakból leskelődtek a bent szivarozók meg a felszolgálócsaj, jobbra egy kapulejáró, szembe meg egy igen ronda szobor és egy romos épület volt (az étterem belső része meg egyenesen riasztó) ezért egy Cola után odébb álltunk.
Majd az Óváros éttermet választottuk, hogy akkor már itt maradunk.
Az étterem fedett (de kinti) része 3 részre volt osztva és pár lépcsőfokkal volt elválasztva. Mi a középső részre mentünk, és azt hittük megtaláltuk a tutit. Természetes fény, jár a levegő és szép virágok. Akkor csak mi voltunk az étteremben senki más! Erre jön a pincér -egy idősebb Úr aki közli, hogy alul van csak megterítve oda menjünk. Mi erősködni és kérni kezdtünk többször is(!!), hogy had maradjunk ott, mire a válaszok: Akkor meg kéne neki teríteni, azt inkább csak rendezvényeken szokták, meg, hogy lent van 50hely mi meg csak ketten vagyunk rá.
Én úgy tudtam a vendéglátásban figyelni kéne a vendég igényeire és kéréseire(!!), elmondanám, hogy a megterítés egy terítő, egy sótartó és két párnából állt volna, nem értem miért esett neki olyan nehezére. Hát mit volt mit tenni lementünk, ahova mondta. Ott természetellenes szemet bántó sárgás zöldes fény volt az egész részen látnivaló semmi, és nem járt a levegő. kb.1órát töltöttünk ott és a végén már nagyon rosszul voltunk miatta, alig vártuk, hogy kikerüljünk onnan (képzelheted ha egy zártabb tér nem levegőzik..) 
Amit rendeltünk kikaptuk az rendben volt és végül is az ár is elfogadható, bár nem volt itallap. Ahogy betértek később a vendégek mindenki automatikuson odament, ahova mi, de rájöttek, hogy nincs megterítve így vagy belenyugodtak, vagy elmentek máshova. A mellettünk lévő asztalnál angolok ültek. Mi előbb végeztünk vártuk a pincért. Jött is nagy nehezen, el is vitte a dolgaink egy részét, de a fizetésben az angolok előnyt élveztek, hisz mi csak fiatalok vagyunk, mi majd várunk… (hiába végeztünk előbb, mi nem voltunk olyan fontosak..)
Szóval nem tudom érted e, és átlátod e, de én nagyon sokat mérgelődtem ezen akkor, hisz egy tökéletes napot-helyet szerettünk volna, és annak egy fő része azzal telt, hogy a pincér miatt mérgelődtünk..
Amúgy azon is gondolkodtunk, mi van, ha elkérjük a panaszkönyvet, és nem adják oda?

 Mindenki mindenről tud véleményt alkotni. Jót is, rosszat is. Viszont az, hogy ennek mekkora alapja van, és mire helyezi (ellen)érveit, már magának kell eldöntenie, a mesélőnek és a hallgatónak.

Amennyiben valaki étteremtesztelésre adja a fejét, mindenképpen kell, hogy legyenek olyan szempontjai, amelynek alapján összevetheti egymással a helyeket, amelyeket meglátogat.

S nincs ez másképp a színházzal sem. Édith Piaf szavaival élve:

"A közönség hajlik arra a tévhitre, hogy a mi küzdelmünk csak azon a napon kezdődik, amikor először hall rólunk. Eszébe sem jut, hogy vannak olyan évek is, amikor harcolunk, de még a létezésünket sem sejtik, és talán örökre ismeretlenek maradnánk, ha a szerencse nem segítene egy kicsit."

Viszont kanyarodjunk most vissza a vendéglátóipari egységek véleményezéséhez, melynek alapjait az interneten olvasottak, valamint szakács szakmám adja.