Még tavalyi érdekességre bukkantam, ismét az MTI tudósítása alapján a Velveten, miszerint egy kolumbiai étteremben meggyilkolt és megsebesített két embert a vendég, mert nem engedték dohányozni.
Mint lejjebb a cikkből kiderül, ott nem csak az éttermekben van füstölgési tilalom, melyet –dohányosként- jó példának tartok, annak ellenére, hogy nem különösebben zavar, ha dohányoznak körülöttem evés közben –sem. Viszont a nemdohányzók érdekeit szem előtt tartva saját éttermemben is tilos lenne a dohányzás.

 

Megölte egy vendéglő tulajdonosát és súlyosan megsebesítette a főpincért egy férfi Bogotában, mert figyelmeztették a dohányzási tilalomra.

A cigarettázó vendég figyelmét először a főpincér hívta fel a zárt légterű nyilvános helyiségekre vonatkozó tilalomra, amely a hónap elején lépett érvénybe.

A férfi tovább dohányzott, a kolumbiai főváros központjában lévő étterem tulajdonosa ezért úgy rendelkezett, hogy nem szolgálhatnak fel neki több italt.

Amikor a pincér ezt közölte, a férfi kést rántott és súlyosan megsebesítette, az elősiető vendéglőst pedig halálra szúrta, tudósított a kolumbiai sajtó.

A vendéglőkben, kocsmákban, üzletközpontokban, irodákban, iskolákban, egyetemeken és futballstadionokban érvényes dohányzási tilalmat egyébként alapvetően kedvezően fogadta a kolumbiai lakosság.

 

Velvet

Címkék: dohányzás cigi cigaretta étterem gyilkosság kitiltás pincér üzletvezető

Szólj hozzá!

Az MTI is meglepő hírről számolt be a minap: egy angol étterem szakácsa nem másutt, a konyha egyik hűtőjében töltötte mindennapjait. Olvasva a hírt kicsit nosztalgiázom: volt idő, mikor a rattan bútorok szivacsait a pizza kemence elé téve én is bent éjszakáztam az étteremben – ám nem feketemunkásságom lévén. :)

 

Egy étterem jókora hűtőszekrényében éldegélt egy kínai szakács Nagy-Britanniában, mígnem a bevándorlási hatóság nem bukkant rá az illegális vendégmunkásra. A szakács leszedte a hűtő ajtaját, hogy beférjen az ágya. A hűtő feltehetően nem üzemelt. A férfit - mivel lejárt a vízuma, visszatoloncolták Kínába. Nem ő az egyetlen, akit sajátos lakásviszonyok között talál a hatóság a szigetországban. Korábban előfordult, hogy öt ember lakott egy fürdőszobában, egy spájzban pedig hárman éldegéltek húsok és zöldségek között - adta hírül a Daily Telegraph című kínai lap. "Ezek a feketemunkások nem fizetnek adót, társadalombiztosítást, ugyanakkor teljesen ki vannak szolgáltatva munkáltatóiknak" - mondta a hivatal egy vezetője.(MTI)

 

Címkék: hűtő étterem lakás kínai albérlet bevándorló

Szólj hozzá!

Egy kellemetlenségbe fulladt eljegyzésről már olvashatott lentebb a látogató, most viszont egy számomra meglepő hírre lettem figyelmes a Velvet oldalán: étteremben mondta ki a boldogító igent az ausztrál és az amerikai Brooks.

 

Kedvenc törzshelyükön, a Taco Bell mexikói gyorséttermi lánc egyik éttermében Illinois államban mondta ki a boldogító igent a hét végén az ausztrál Caragh Brooks és az amerikai Paul Brooks. Az egész esküvői szertartás és ebéd nem került többe, mint 200 dollár (41 ezer forint). Az ara egy 15 dolláros rózsaszín ruhát viselt, az éttermet lufik és szerpentinszalagok díszítették, az asztalokon lévő öntetek zacskóján felirat hirdette: "Légy a feleségem!" Több tucat vendég köszöntötte az ifjú párt. "Ennek így kellett lennie.., ez így stresszmentes" - nyilatkozta az ara édesanyja. Az azonos vezetéknevű fiatalok egy internetes randioldalon ismerkedtek meg. Kilenc hónapnyi csevegés, ismerkedés után költözött Caragh az Egyesült Államokba - írja az MTI. Paul újév estéjén kérte meg a kezét, s miután a helyi Taco Bell étterem a kedvenc helyük, így ott tartották az esküvőt.

 

Címkék: esküvő étterem lakodalom gyorsétterem séf taca bell

Szólj hozzá!

 

2006-ban nyitotta meg kapuit Szatmárnémetiben az Astoria Hotel, melyet a jó ég tudja, miért, a tökéletességet jelentő 5 csillag közül csupán háromra értékeltek. S így sajnos maga mögé utasította a varos leghíresebb szállodája a Bodi Villa – egyesek szerint érdemtelenül.

Kedves Romániában élő olvasónk, aki a cikket beküldte, akkortájt még dekorátorként dolgozott egy reklám cégnél, így nem jelentett problémát neki a két üzlet felderítése, bár ezen látogatása idejében az Astoria még festés és felújítás alatt állt.

Maga a címer és a hotel emblémája, akár a feliratok kézzel kifaragott és megmunkált, arannyal befujt fából készültek, az épület berendezése és kialakítása a XIX. század végét idézi. Az Astoria 23 szobái egymástól függetlenek, kellemesen berendezettek, némelyik ablakai szép kilátást biztosítanak a szökőkúttal díszített belső udvarra.


Földszinten van az étkező a közepes méretű kerekített napszakfüggő terítővel, virággal és gyertyával díszített asztalaival, kényelmes, párnázott székeivel, mellyel egy különleges attitűdöt sikerült kialakítani.

  

Most nyáron voltunk ott utoljára párommal és egy baráti párral, így egy 4 személyes asztalt kértünk.
A pincér tisztelettudó és kedves. A kiszolgálás gyors és nem „dobigálják” oda az ételt eléd, hanem szépen, diszkréten forognak körülötted. A poharak sosem foltosak, a tányér ízlésesen dekorált, a nagy adag valóban akkora, hogy alig bírod befalni.
Az ételek finoman elkészítettek, a hús nem rágós, a burgonya nem csöpög az olajtól, a paprika nem olvad szét a villáról és sorolhatnám. A pincér nem rágózik, nem dugja be a kezet a kezed alá, ha éppen még fogyasztanál, vagy beszélgetsz a társasággal.
S ami meg újdonság nálunk, de kellemesen hatott rám, nem közli, hogy mennyit kell fizess, hanem a számlát egy noteszbe téve teszi az asztalodra. Nem etet a rákkal, ha nem hagysz sok borravalót, és ha éppen úgy adódik, meg a széket is kihúzzak előtted vagy felsegítik a kabátodat.
A vacsora utáni borválaszték... Egyszerűen mennyei. Hazai és külföldi ízek, vörös és fehér, száraz vagy fűszeres... Minden megtálalható - elérhető áron!
A sütemények mesébe illőek.
Csak jót tudok mondani az Astoriáról, és csak ajánlani tudom mindenkinek.
Mára már egy nappali pincehelyiségük is van, ami nem csak étteremként, de szórakozó helykent is funkcionál.

 

Amoly King

 

 

Címkék: hotel románia szatmárnémeti astoria

Szólj hozzá!

Éves szinten átlag 70-120 ezer forintot költünk ásványvízre, melyről joggal hihetnénk,

 

hogy egészségesebb, mint a csapvíz. Hihetjük, hiszen a víztisztító telepek nem titkolják: ami csövön a végtermék kijön a tisztítóból, szennytől és ürülékektől van kitapétázva. Igen ám, viszont a hangsúly a hihetnénken van.

Ma esti gasztros’ körtúrámon éppen az ásvány- és csapvizek tisztaságáról szóló cikkekbe botlottam, és meglepődve tapasztaltam, hogy sajnos megint bebizonyosodott: nem minden arany, ami fénylik…

Baktériumok, urán, arzén, hormonok, növényvédő szerek gazdagítják életünk egyik értelmét, melyből így már úgy gondolom, kijelenthető: a jóból is megárt a sok – ha már a közhelyeknél járunk.

A HVG tudósítása szerint Dr. William Shotyk, aki többféle ásványvizet vizsgált meg, kutatásának eredményeinek tükrében kijelentette, hogy nem szeretne ezentúl ásványvizet inni.

 


A kutató a Heidelbergi Egyetemen elvégzett 2006-os vizsgálatának eredményeit a Royal Society of Chemistry's című lapban publikálta. Ezek szerint az úgynevezett PET (polietilén tereftalát) -palackokban (az ásványvizek műanyag palackjáról van szó) antimon nyomokat találtak.

Ez a fém mérgező hatású: kis mennyiségben levertséget és depressziót, nagyobb mennyiségben pedig akár életveszélyes hányást okozhat, illetve halálhoz is vezethet.

A tanulmány azt is kiemelte, hogy bár a vizekben az antimon aránya a megengedett határérték alatt volt, ám minél hosszabb ideig tárolták a vizet a palackban, annál inkább megnőtt benne a fémtartalom. Három hónap alatt például a duplájára emelkedett.

A Heidelbergi Egyetem kutatója kijelentette: "Szó sincs arról, hogy sokkolni akarnánk a fogyasztókat.(...) Ezek egyszerű tények: a víz, amit fogyasztanak szennyezett."

Az antimon egyébként nagy valószínűség szerint magából a palackból kerülhet a vízbe, hiszen a PET-palack előállításához használnak antimonvegyületet Természetesen további vizsgálatok is szükségesek annak megállapításához, hogy ez milyen hatással van hosszútávon az ásvány víz szerelmeseire.

Ám nem ez volt az első eset, hogy gyanúba keveredtek az egészségesnek tartott ásványvizek.

2005-ben naftalint (ami nagyobb mennyiségben súlyosan károsíthatja a májat) találtak egy ismert cégcsoport nálunk is árult ásványvizében, bár -a cég állítása szerint- akkor valószínűleg csak elszigetelt-egyedi eset történhetett.

2004-ben Dr. Rocus R. Klont Hollandiában elvégzett (University Medical Center Nijmegen )vizsgálatai is azt sugallják, hogy érdemes jobban odafigyelni a palackozott vizekre.

A kutató hatvannyolcféle ásványvíz mintát vizsgált meg (a mintában három magyar ásványvíz is szerepelt), s eredményei szerint harminchét százalékukban talált bakteriális fertőzést.Nyolc mintában coagulase-negatív staphylococcusokat találtak, amelyek tízből egy kórházi fertőzés hátterében is állnak.

Hat mintában legionella baktériumot fedeztek fel, és a minták négy százalékában fungit (gomba).

A kutató szerint le kell vonni a következtetéseket: a közvélekedéssel ellentétben a palackozott vizek nem teljesen biztonságosak és egészségesek.

 

Még néhány:

Növényvédő szer a vízben   Mi van a csapvízben   Veszélyes klór a vízben   Mérgek az ivóvízben   Veszélyes klór a vízben II.   Urán és arzén a magyar ivóvízben   Mérgező anyagok az ásványvizes palackokban   Baktériumok az ásványvízben

 

 

Címkék: méreg gyilkos baktérium ásványvíz homok urán

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása