Még a hónap elején akadt a kezembe a Möbiusban a Fejér megyei Hírlap egyik száma, ahol megakadt a szemem az egyik cikken. A magát csak „kn”-ként bemutató újságíró optimistán, lelkesen feszegette a témát, miszerint a királyok városában lehet(ne) a Magyarországon második, de Európában is csak a hatodik olyan étterem, ahol kizárólag fogyatékkal élőket foglalkoztatnak.

Remek kezdeményezés Hermanné Verától, akinek Zsófi lánya született fogyatékkal. Igazából a kislány adta az ihletet is: kiskora óta szívesen tölti idejét a konyhában. S büszkeség, dicséret tölt el az „egyik apuka”-ként emlegetett sokcsillagos hotel séfjétől is, aki szívesen vállalná a szakmai vezetést. Boldogan olvastam, hogy a megyei önkormányzat elnök asszonya már a helyet is megtalálta a leendő étterem részére, s hogy a terv szerint ez év végén megnyitja kapuit az az egyedülálló vendéglátó ipari egység, amiben csak- és kizárólag csökkentett munkaképességűek az alkalmazottak. Szó szerint: a gazdaságistól kezdve a takarító személyzeten át a felszolgálóig mindenki!

Ám a boldog, és reményekkel telt cikk nem igazán indít „big happy”-vel. Sőt, számomra felháborító, hogy a város egy „csekély”, ám mégis jelentős része kategorikus nemmel válaszolt a sajtó munkatársának azon kérdésére, miszerint ő személy szerint igénybe venné-e egy olyan étterem szolgáltatását, amelyben kizárólag megváltozott munkaképességűeket és sérült embereket alkalmaznak. A sorok olvasata után egy fórumon tudakoltam meg, ki hogy áll ezzel a kérdéssel, és sajnos elszomorított a tény: a fehérvári, sőt, az ország lakosai a mai napig nem képesek emberszámba venni a fogyatékkal élő honfitársainkat!

Persze többségben még mindig azok vannak, akik támogatnák az étterem megnyitását, ám egyáltalán nem értem PNB koránt sem kedves reakcióját:

„Ezek a mocskos nyomorékok senkinek sem kellenek! Fizetéskor a nyomi pincér ölébe hánynék jatt helyett!”

Noumber one – Ízlelő Családbarát Étterem

Szekszárdon csak sérült emberek visznek egy egész éttermet!

A Kék Madár Alapítvány 2001-től kiemelkedően közhasznú szervezetként dolgozik a fogyatékkal élő és egyéb hátrányos helyzetű emberek foglalkoztatásáért. A cél, hogy a fogyatékkal élők közül azok az emberek, akik erre képesek, ne elzárva és elszigetelve, megalázóan kevés pénzért dolgozzanak, hanem szokványos munkahelyen, hétköznapi emberek között és megfelelő díjazásért.

Az előzetes felmérések azt igazolták, hogy a vendéglátás területén versenyképes munkerővé válhatnak a sérült, de képzett emberek is. Az eddigi eredmények bíztatóak: mindenki, aki a projektben részt vett, levizsgázott. A négy mozgássérült, hat hallássérült és hét tanulásban akadályozott személy közül hét embert az alapítvány éttermében foglalkoztatnak, a többiek más munkáltatóknál helyezkedtek el. Mindenki a képességeinek megfelelő részfeladatot kapott. Az értelmi fogyatékkal élő például burgonyát hoz fel a raktárból, a siket hagymát pirít, a mozgásban fogyatékkal élő feladata a vendégek fogadása. Nézze meg a videót ide kattintva!

Volt egy álmom közel másfél évtizedig... – köszönti az Ízlelő Étterem honlapján a látogatókat Mészáros Andrea, a Kék Madár Alapítvány ügyvezetője.

Egy hely, ahol a fogyatékossággal élők lehetőséget kaphatnak bemutatni képességeik sokszínűségét, és a legtöbbjüket jellemző lenyűgöző akaraterőt.

 

Egy hely, ahová betérve meggyőződhetünk arról, hogy megfelelő körülmények biztosítása esetén szinte mindenre képes lehet egy fogyatékossággal élő is.

 

Egy hely, ahol nem az számít, hogy valaki mit nem tud, hanem arra figyelnek, hogy mi mindenre képes. Mélyről fakadó meggyőződésem, hogy hallásukban, látásukban, mozgásukban vagy értelmükben akadályozott embertársaink is ugyanolyan sokszínűek, mint a többség, és ugyanúgy vágynak a bennünk szunnyadó lehetőségek kibontakoztatására, mint mi.

 

2007. tavaszán megvalósulhatott álmom. A Kék Madár Alapítvány megnyitotta az Ízlelő családbarát éttermet, ahol fogyatékossággal élők dolgoznak. A hozzánk betérő vendégeink nagy elismeréssel fogyasztják mesterszakácsaink által összeállított és hallássérült szakácsaink által készített változatos, egészséges és ízekben gazdag ételeinket, mozgásukban akadályozott felszolgálóink pedig mindenki elismerését kiváltják előzékeny, udvarias kiszolgálásukkal.

És valóban! A weben fellelhető étlap alapján igazán magas színvonalon főznek, és a „megszokott” árhoz képest jóval olcsóbban fogyaszthatjuk ezeket az ételeket – remek környezetben!

Készült a FMH január 7-i cikke (A pincér továbbgördül), az Ízlelő Családbarát Étterem, valamint a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség tudósítása alapján. A képek az NFÜ oldaláról jöttek el hozzánk.

Sokféle illattal áldották meg a boltokban kapható gyertyákat, s valóban, mindegyiknek van egy kimondottan egyedi aromája. A mécsesek, mondjuk a tea, kellemesen szűzies, fehér, már-már temetős illatanyagot ont magából, az illatosak különböző citrus, fenyő, vagy éppen fahéj aromával vannak megáldva, s van a vékony, színes, csíkos, melynek illatától szinte valamennyi szaglással bíró ember a születésnapra asszociál. A napra, amikor vagy önmaga, vagy családtagja, netán ismerőse, kollégája meglátta a napvilágot.

Meghitt, örömteli pillanatok, miközben sokunknak még beugrik a régi dal, s talán el is hisszük mind, hogy „ez a nap más, mint a többi” – legalábbis abban a pár percben. Aztán megy minden, mint eddig, csak 365 nappal idősebben.

Születésnap. Azt állítja a közhelyektől koránt sem mentes fáma, hogy 25 alatt az ember még izgatottan várja, s önfeledten örül annak, hogy ismét egy évvel öregebb lett. Aztán harmincötig már-már passzívan áll a dologhoz, s bántja az idő vasfoga: a bulizós hétvégéket felváltja a gyerek és/vagy a munka. Aztán meg a felismerés: minden egyes eltelt évvel távolodunk attól a pillanattól, amikor még reményekkel telve az anyaméhből kikukucskáltunk, s lelkes ovációval üvöltöttük azt, amit anyánk szeretett volna: Igen, élek! És Élek!

De panaszra nincs okunk – ha eszünkbe jut, sokszor eszünkbe jut: az Életet élni kell, és a szalag mellett is lehet élvezni! Csak végre meg kellene találni, hogy mi a szép! (Fiatalon még azt mondom, ez nem nehéz!)

Két évvel ezelőtt született meg a székesfehérvári Café Möbius, ami a 730 nap alatt kellően felpezsdítette a város alkotóinak és az alkotásra nyitott lakóinak életét. A gyakori kiállítások, melyeket ügyesen védenek a cigarettafüsttől – és a kávéfröccsöktől is, persze –, a barátságos árak és a kedves kiszolgálás közös intézménye már számos alkotónak helyt adott: a kávézó asztalainál születtek meg színdarabok, leckék, szerződések, feladatok vetélkedőkre…

…és azoknál az asztaloknál készültek el több rendezvény plakátjai, Jucus ékszerei (melyek a Doe.hu oldalon meg is tekinthetőek, és akinek a kiállításáról itt már írtam), és egy naptárfotózás ruháinak tervrajzai is.

 És mi minden – amiről nem tudok!

Hát ünnepeljük, hogy van végre Fehérváron egy kávézó, mely nagy durranással tört be a köztudatba, és mégis elég titkos ahhoz, hogy mindenki tudjon róla! Nincs más hátra – ismerd meg Te is az olívazöld falakat és a kellemesen hűs pincét, ahol most az irodalmi és színpadi estek után pukkan a pezsgő és száll a lufi, süti, zene, tánc és jókedv!

Boldog születésnapot,

Möbius party!

Szeretettel várunk január 9-én, szombaton héttől a Kossuth utca 11 szám alá!

Ja, és a belépés persze ingyenes!

És nem lenne kerek a labda, ha a Kétszersült Blog nem ünnepelhetné első születésnapját!

Ez úton köszönöm a Kedves Látogatók sokszor töretlen lelkesedését, a támogatásokat és szeretettel várom a továbbiakban mindazt, aki valamilyen receptet keres, vagy szomjas egy kis étteremkritikára, netán nem tudja, hová menjen nyaralni!

BÚÉK!

A torta eredete.

November utolsó napjait az intenzív pihenésre, az új felfedezésére, a lélek felfrissítésére használtam fel. Jó időben elterveztem ezt, ezért már október 7-én lefoglaltam repülőjegyeimet a Wizz Air-nél a Skandináv-félszigetre, azon belül a svédországi Göteborgba, hogy meglátogassam Boråsban élő barátaimat.

Életem első felhők feletti repüléséről már írtam (Redbull fogyasztása híján eddig csak helikopterben ülve volt lehetőségem élvezni a szárnyalás élményét), csak javasolni tudom a Wizz Air járatait, főleg, ha időben foglaljuk le jegyünket, nevetséges áron juthatunk el Eurázsia egyes városaiba: poggyásszal, adókkal, illetékekkel, mindennel együtt az oda-vissza utam 15680 Ft volt.

A Göteborg City Airport a ferihegyinél sokkal kisebb leszállópálya, és kevésbé barátságos is, bár érkezésemkor sok időt nem tudtam arra fordítani, hogy körbenézzek: Ildi a lányaival már tülkön ülve várták érkezésünket. A csomagok hazaküldése után felszálltunk a városba tartó transzfer buszra, ami Göteborg központjában tett le minket. Kellő éhséggel sétáltunk végig a hazánkban megszokott bevásárlóközpontoknál jócskán nagyobb plázán, ahol első körben számat húzva, de végül a Mc Donald’s egyik éttermében reggeliztünk. Finomat, laktatót, minőséget. Közel sem az a silány, mirelit, semmire sem való hamburger áradat fogadott minket, mint amit itthon megszoktunk: rendes pékáruból készített reggeli menüt kínáltak kávéval és joghurttal, gyümölcslével! „Olcsón”!

A bevásárlóközpont reggel lévén még jócskán ki volt halva, csak a hatalmas karácsonyfa és az éttermek környékén volt kisebb tumultus, mindenki sietett a munkába, vagy éppen az iskolába – ám délutáni átkelésünkkor ezt már nem tapasztaltuk: hemzsegő tömeg, s ajándék svéd SIM kártya, mely fogadott minket.

Visszatérve a központi autóbusz állomásra, a 9-es számmal jelzett villamosra szálltunk, ami kivitt minket Salthomenbe, a kikötőbe, ahol kompra pattanva háromnegyed órás kirándulást tettünk a szigetek között. A tenger nekem hatalmas csalódás volt: mivel itt szinte csak a komp jár (amire egyébként érvényes a buszjegy), és az alja iszapos, teljesen Balaton feelingje volt, sokkal nagyobb hullámokkal, mint az ott megszokottak. Mint utólag megtudtam, az Északi-tenger a fürdő területeken sokkal inkább hasonlít a Földközi-tengerhez.

Hajóutunkat követve a helyi „haltemplomot” látogattuk meg. A Feskekörka hihetetlen élményt nyújtott! Nem ám egy átlagos, magyarhonban megszokott halpiacra kell gondolni, ahol megfullad a vásárló az iszonyatos szagtól: étvágygerjesztően voltak kipakolva a tenger néha még élő gyümölcsei: megannyi hal és rákféle, polipok, kagylók… Még az is megkívánja, aki nem szereti a vízben élő állathadat! (Mondjuk most magamra gondoltam első ízben…)

Pár lépésre a halak mennyországától a húspiacra érve Ildi megmutatta, hol van a környék egyetlen boltja, ahol lehet szaloncukrot venni. A boltnak nem csak ez volt az egyetlen érdekessége: a Gyulai kolbász, a bejgli, a Hercz szalámi mind-mind ott mosolyogtak a vásárlókra. Persze hihetetlen árakon, mert a magyar fizetésből élőknek minden nagyon drága kint.

Hajnali 2.52-kor nekivágott a Budapest - Déli pályaudvar felé tartó személyvonat koronázó városunk állomásáról, amire kellő izgalommal szálltam fel. Még sosem repültem Svédországba!

Kellő izgalommal haladtam át a check-in pult és a vámvizsgálat hosszú, kígyózó sorain, hogy beszívjam az ország szívében egy külön államot alkotó Ferihegy 1 Terminál hajnali levegőjét. Nem, a fővárosi reptér közel sem „A terminál” című filmhez hasonló berendezésű, annál jócskán kisebb, mégis kényelmes ülősorokkal, shopokkal, kávézóval és étteremmel várja az országot elhagyni kívánók népes táborát.

Reggel hatkor megrohamoztuk a hármas kaput, hogy helyet foglaljunk a Wizz Air Göteborgi járatán: kilépve a terminálon buszra szállva jutottunk az ötven méterre parkoló vasmadárhoz, ahol mindenki lábait kapkodva próbált a fedélzetre jutni, a legjobb helyekre vadászva. Az nem volt kérdés, hogy ablak mellé ülök, ahol kellő izgalommal hallgattam végig a csinos stewardessek bemutatóját az esetleges légi katasztrófáról, miközben a járat már a kifutópálya felé robogott. S jött a pillanat: a légcsavarok felpörögtek, s a gép másodpercek alatt hihetetlen sebességre gyorsult fel.

Hamar elértük a felhők magasságát, ahol a „tejfölben” szállva fél óra alatt elértük Csehország légterét. S ekkor bejelentkezett a pilóta, s leesett az állam: a habfürdőre, vagy havas síkságra emlékeztető összefüggő felhőtakarót nézve olyan hatás fogadott, mintha gyorsabb léptekben sétálnánk csak, ám hamar szembesülnöm kellett: 11 500 méter magasságban 810 km/h sebességgel száguldunk a -68°C-ban!

Svédországba tartó utam során nem sokszor láthattam a Földet, ahol élek, ám az út oda igen jó körülmények között vezetett: egyedül egy keresztezett kondenzcsík dobott valamennyit a gépen. Délelőtt 9:10-kor szálltunk le a Göteborg City Airport névre hallgató terminálnál, ahol barátaim már kellő izgalommal vártak rám (na de erről a másik postban).

Harmincadikai visszajáratom már szebb időben repült: többször láthattam a csodálatos Földet, a makettnek tűnő városokat, viszont a 100 km/órás szembeszél és a gyakori légnyomáskülönbségek már azt a hatást keltették, hogy 11 700 méter magasságban, 850 km/h sebességgel szárnyaló gép a -71°C-ban macskaköves úton szaladgálna!

Frenetikus élmény, főleg ezért az árért: az oda utam 5990, a vissza 3990 Ft volt.

Saját fényképek és felvételek. Ha a videó nem indul: felszállás itt, leszállás itt.

Igazán ígéretes zenés prózai esttel várja az érdeklődőket a székesfehérvári Café Möbius a hónap végén: Kupa Júlia, Palágyi Ildikó Brigitta és Somogyi Aranka, a Hajtűkanyar irodalmi est vendégei a Szakítópróza művüket publikálják 28-án, hattól!

Ám egy pillanatra se higgye a kedves publikum, hogy a három hölgy kávét kortyolgatva csak mondja a magáét, Tallér Edina, mint moderátor vezeti a zenésre avanzsált estet, ahol a SzakítósBlog alapján Kocsis Noémi, a Fejér megyei Hírlap szeretett újságírója és Czinki Ferenc, az Árgus magazin szerkesztője, a Möbius vasárnapi felszolgálója húzzák el a szerelmet éppen megunók nótáját!

Érdemes lesz tanulni a mondatokból!

De az ember legjobb barátainak rajongói se unatkozzanak, mert 21-én este héttől Dr. Szabó Antal kiállítása nyílik meg a kávézót látogatók előtt: olyan kutyabilétákat gyűjtött össze az úr, melyek kellő pontossággal mutatják be az 1800-as évektől napjainkig forgalomba hozott oltást igazoló cafatkákat!
A kiállítás akár egy (eb)történelem órának is frenetikus, ám a csaholó jószágoktól tartóknak sem árt, ugyanis a bilétákat látva már biztosak lehetünk, hogy az a kutya, amelyik ugat is, és harap is, éppen be van-e oltva, vagy sem! (Mily’ hasznos információk ezek így, a H1n1 járvány idején!)

Nos, nem is maradt más hátra, mint felpattanni a monitorok elől, s ellátogatni Székesfehérvár egyik leghangulatosabb udvarába, a Kossuth utca 11-hez, s egy isteni forró fehércsokoládé mellett hallgatni a hölgyeket (és persze Ferit), miközben csodálhatjuk a kiállítás anyagát is!

Félni nincs okunk, a Möbius kollektívái veszettség ellen oltva vannak! ;)