Még a hónap elején akadt a kezembe a Möbiusban a Fejér megyei Hírlap egyik száma, ahol megakadt a szemem az egyik cikken. A magát csak „kn”-ként bemutató újságíró optimistán, lelkesen feszegette a témát, miszerint a királyok városában lehet(ne) a Magyarországon második, de Európában is csak a hatodik olyan étterem, ahol kizárólag fogyatékkal élőket foglalkoztatnak.

 

Remek kezdeményezés Hermanné Verától, akinek Zsófi lánya született fogyatékkal. Igazából a kislány adta az ihletet is: kiskora óta szívesen tölti idejét a konyhában. S büszkeség, dicséret tölt el az „egyik apuka”-ként emlegetett sokcsillagos hotel séfjétől is, aki szívesen vállalná a szakmai vezetést. Boldogan olvastam, hogy a megyei önkormányzat elnök asszonya már a helyet is megtalálta a leendő étterem részére, s hogy a terv szerint ez év végén megnyitja kapuit az az egyedülálló vendéglátó ipari egység, amiben csak- és kizárólag csökkentett munkaképességűek az alkalmazottak. Szó szerint: a gazdaságistól kezdve a takarító személyzeten át a felszolgálóig mindenki!

 

Ám a boldog, és reményekkel telt cikk nem igazán indít „big happy”-vel. Sőt, számomra felháborító, hogy a város egy „csekély”, ám mégis jelentős része kategorikus nemmel válaszolt a sajtó munkatársának azon kérdésére, miszerint ő személy szerint igénybe venné-e egy olyan étterem szolgáltatását, amelyben kizárólag megváltozott munkaképességűeket és sérült embereket alkalmaznak. A sorok olvasata után egy fórumon tudakoltam meg, ki hogy áll ezzel a kérdéssel, és sajnos elszomorított a tény: a fehérvári, sőt, az ország lakosai a mai napig nem képesek emberszámba venni a fogyatékkal élő honfitársainkat!

Persze többségben még mindig azok vannak, akik támogatnák az étterem megnyitását, ám egyáltalán nem értem PNB koránt sem kedves reakcióját:

 

„Ezek a mocskos nyomorékok senkinek sem kellenek! Fizetéskor a nyomi pincér ölébe hánynék jatt helyett!”

 

Noumber one – Ízlelő Családbarát Étterem

 

Szekszárdon csak sérült emberek visznek egy egész éttermet!

 

A Kék Madár Alapítvány 2001-től kiemelkedően közhasznú szervezetként dolgozik a fogyatékkal élő és egyéb hátrányos helyzetű emberek foglalkoztatásáért. A cél, hogy a fogyatékkal élők közül azok az emberek, akik erre képesek, ne elzárva és elszigetelve, megalázóan kevés pénzért dolgozzanak, hanem szokványos munkahelyen, hétköznapi emberek között és megfelelő díjazásért.

Az előzetes felmérések azt igazolták, hogy a vendéglátás területén versenyképes munkerővé válhatnak a sérült, de képzett emberek is. Az eddigi eredmények bíztatóak: mindenki, aki a projektben részt vett, levizsgázott. A négy mozgássérült, hat hallássérült és hét tanulásban akadályozott személy közül hét embert az alapítvány éttermében foglalkoztatnak, a többiek más munkáltatóknál helyezkedtek el. Mindenki a képességeinek megfelelő részfeladatot kapott. Az értelmi fogyatékkal élő például burgonyát hoz fel a raktárból, a siket hagymát pirít, a mozgásban fogyatékkal élő feladata a vendégek fogadása. Nézze meg a videót ide kattintva!

 

Volt egy álmom közel másfél évtizedig... – köszönti az Ízlelő Étterem honlapján a látogatókat Mészáros Andrea, a Kék Madár Alapítvány ügyvezetője.

Egy hely, ahol a fogyatékossággal élők lehetőséget kaphatnak bemutatni képességeik sokszínűségét, és a legtöbbjüket jellemző lenyűgöző akaraterőt.

 

Egy hely, ahová betérve meggyőződhetünk arról, hogy megfelelő körülmények biztosítása esetén szinte mindenre képes lehet egy fogyatékossággal élő is.

 

Egy hely, ahol nem az számít, hogy valaki mit nem tud, hanem arra figyelnek, hogy mi mindenre képes. Mélyről fakadó meggyőződésem, hogy hallásukban, látásukban, mozgásukban vagy értelmükben akadályozott embertársaink is ugyanolyan sokszínűek, mint a többség, és ugyanúgy vágynak a bennünk szunnyadó lehetőségek kibontakoztatására, mint mi.

 

2007. tavaszán megvalósulhatott álmom. A Kék Madár Alapítvány megnyitotta az Ízlelő családbarát éttermet, ahol fogyatékossággal élők dolgoznak. A hozzánk betérő vendégeink nagy elismeréssel fogyasztják mesterszakácsaink által összeállított és hallássérült szakácsaink által készített változatos, egészséges és ízekben gazdag ételeinket, mozgásukban akadályozott felszolgálóink pedig mindenki elismerését kiváltják előzékeny, udvarias kiszolgálásukkal.

 

És valóban! A weben fellelhető étlap alapján igazán magas színvonalon főznek, és a „megszokott” árhoz képest jóval olcsóbban fogyaszthatjuk ezeket az ételeket – remek környezetben!

 

Készült a FMH január 7-i cikke (A pincér továbbgördül), az Ízlelő Családbarát Étterem, valamint a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség tudósítása alapján. A képek az NFÜ oldaláról jöttek el hozzánk.

 

Címkék: székesfehérvár szekszárd étterem madár kék alapítvány mozgássérült fogyaték ízvilág

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ketszersult.blog.hu/api/trackback/id/tr451704172

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ankaaa 2010.01.26. 19:10:16

Reménykedni tudok csak, hogy megnyílik az étterem, és ezek az emberek megmutathatják, nincs igazuk a kétkedőknek. Családommal én biztos vendégük leszek.
süti beállítások módosítása