Bár a nagy fehérség csak az ország nyugati felén volt tapasztalható eddig, az influenza és torokfájások okozói már annál jobban tombolnak hazánkban. Előbbire a pihe-puha meleg ágy, utóbbira két receptóra is létezik, melyet a szerkesztőség előszeretettel letesztelt.

 

 

Végy fél citromot, majd annak levét egy gerezd zúzott fokhagymára facsarva egy kávéskanál olíva olajjal keverd el, hagyd érlelődni egy kicsit, és nem ám, mintha pálinkát innál, tartsd a szádban úgy egy percig!

„Ez komolyan mondom, kegyetlen volt! Kicsit marta a számat, viszont ma már éreztem a hatását.” – mondta el tegnapéjjeli sztoriját Pathi, a beválalósabb cikkbombászunk.

 

Én viszont a görögök „wudujára” voltam kíváncsi, ezért virágmézbe jó pár gerezd fokhagymát szórtam, a poharat körbe follpakoztam, s harmadnaposan mind megettem! Kissé édes-savanyú emlékek idéződnek fel az emberben a fokhagymásméz fogyasztása közben, keserű kiadásban.

 

Címkék: betegség méz citrom fokhagyma influenza olíva torokgyulladás házi patika

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ketszersult.blog.hu/api/trackback/id/tr42921604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása