A országon belüli távolságokkal igazából csak akkor szembesültem leginkább, mikor a kezembe vettem az Oviedoba szóló vonatjegyet, és konstatáltam a helyzetet: oda biza’ egynapos út vezet! Az első EVS-képzésem az Észak-spanyolországi Asturias tartományban volt, ahol persze nem csak a tanulásról szólt az a bizonyos egy hét.
A Formación képzés egy kis csapata a városi kalandjátékra készülve
Lassan harmadik hónapja végzek önkéntes tevékenységet a Barcelona tartománybeli Manresa városában, így már esedékes volt részt vennem az első formación-on. A képzés célja, hogy minél jobban megismerjük az EVS felállását – valljuk be, nem volt túl sok időm elmélyülni a rendszerben, ha csak azt vesszük figyelembe, hogy átlagosan egy évet várnak a pályázók a kiutazásig, közben több felkészítésen vesznek részt, nekem viszont kevesebb, mint egy hónap alatt kellett lelkileg és csomagügyileg elérnem az induláshoz szükséges állapotot. Persze ez számomra egy pillanatig sem volt gond, kimaradt a „pánik” fejezet (igen, a kérdés, hogy tényleg kell-e ez nekem? ill. tényleg el akarok költözni több mint 2000 km-re a családomtól, barátaimtól, és úgy egyáltalán, a nulláról indulva felépíteni ismét mindent?), és mivel már annyira elegem lett a felesleges CV küldözgetésbe és abba, hogy a munkanélküliség úgy viszi a pénzt, mint a fene, remek alternatívának tűnt az első pillanattól fogva ez a lehetőség. Hiszen valljuk be: nem szakadok meg a munkában, rengeteg szabadidőm van, lakást kapok teljes rezsifinanszírozással, egyszerre ismerhetek meg megannyi társadalmi kultúrát és majdhogy ugyanannyit kapok az itteni munkámért, mint amit otthon kerestem, akár heti nyolcvan óra munkával. Persze le kell szögeznem – még mielőtt bárki elhinné, hogy az én kerítésem is kolbászból van: ez a pénz a hónap végére pont elfogy, félretenni csak akkor tudnák, ha a hónap első felében csak krumplit, a másodikban pedig csak rizst ennék, nem dohányoznék, és nem ragaszkodnák ahhoz, hogy legalább kéthetente eljussak a tengerpartra, regenerálódás ügyén. Ez utóbbi kerül a legkevesebbe, hála a zónarendszernek, hiszen centre pontosan ugyanannyiért jutok el a Costa Brava lábához, mint Sitgesbe vagy éppen Sant Vicenç de Calders-be.
Oviedo - út a belvárosba
Szóval nemrég, egy vasárnap reggelen berobogtam Barcelonába, ahonnan León-i átszállással este tízre meg is érkeztem Oviedoba. A szállásunk és a képzés egy internacionális hotelben volt a város szélén - ez mondjuk elég fájó pont volt, hiszen a tömegközlekedés drága, így kénytelen-kelletlen bevállaltuk naponta azt a negyven perces utat a belvárosig, majd vissza. A város egyébként szép. Persze nem a periféria, de amint a centrumba érünk, a gótikus és barokk épületek teljesen elvarázsolják az arra utazót – vagy éppen sétálót (Oviedon – is - keresztül halad az El Camino de Santiago zarándokút).
Oviedo - katedrális
A Residencia Juvenil Ramón Menéndez Pidal névre hallgató hotelben egyébiránt egy főre egy éjszaka reggelivel 38€-ba kerül – ez helyi viszonylatban is húzós! –, ezért az árért egy kétágyas szobában nyikorgó műanyag keretes ágyat, minden nap ugyanazt a reggelit (vaj, lekvár, müzli, kávé és friss baguette) és egy internet szoba használatot kapunk – csakhogy éppenséggel mindössze egy gépen működik internet, és az a gép is olyan, mint amin még 12 évesen nyomtam a CS-t. :D
Az ebédre és vacsorára természetesen előfizethet bárki – már akinek mindegy, hogy mire szórja el a pénzét: vagy se íze se szaga, vagy éppen mindkettő, de akkor inkább ne lenne, ám a legmeghökkentőbb az volt, amikor főételnek főtt rizst kaptunk, kecsappal… Hát köszi.
Boldog vagyok, hogy nekem egy fillérembe sem került ez a szállás és étkezés, mert nyugodt szívvel kijelenthetem: ezért a szolgáltatásért 10€/éjnél többet eszem ágában sem lenne fizetni!
Oviedo - egy ötcsillagos, a környezetébe egy pillanatig sem beleillő hotel
No de ennyit a negatív élményekről, mert ezeken kívül már nem is nagyon volt. A Formación-ra számos spanyol területről érkeztek önkéntesek: Teneriféről, Madridból, Baszk földről, Asturias és Gallícia tartományokból és Katalóniából is. A munkanyelv természetesen a spanyol volt, ám figyelembe véve, hogy többen csak egy-két hete érkeztek, rendszeres angol fordítást kaptunk. Mivel nekem semelyik nyelv sem az erőségem még (bár kétséget kizáróan az elmúlt három hónapban mindkettő hatalmas fejlődést mutat!), szerencsémre a magyar önkéntesektől tudtam kérni segítséget, ha éppen valami nem volt teljesen tiszta. Magyarokon kívül egyébként grúz, ecuadori, argentin, mexikói, német és török önkéntesek vettek részt.
Oviedo - egy hatalmas park kellős közepén napfürdőző teknősök, pávák, kacsák és hattyúk látványában pihenhetjük ki a fáradt hétköznapokat
Az egy hetes képzés alatt annyi infót szívtunk magunkba az EVS-ről, amennyit csak lehet, megismertük az AXA biztosítás csínját-bínját és az országot behálózó kapcsolatrendszert alakítottunk ki, ha esetleg összejön annyi szabadnap és pénz, legyen kit meglátogatni erre-arra. Mindezt persze általában játékos formában – ami kimondottan öröm volt egy-két szárazabb, egyhelyben ülős, tömör prezentáció után. Számomra a legkedvesebb feladat a gimcana volt, ami egy szokványos városi kalandjáték: Oviedo belvárosában kellett megkeresni, meginformálni, kitalálni vagy éppen megalkotni az egyes feladatokat. A leginkább tetszetős feladat az volt, amikor az egyik kolbász-bolt kirakatába felhalmozott mennyiséget kellett meghatározni. Naná, hogy a kóstolás sem maradt el: 80 centért adtak egy kisebb darabot – és bár a magyarnak nincs párja, ez a házi mégiscsak felveszi bármelyik hazaival a versenyt!
Atlanti-óceán
Valamennyi képzés kötelező eleme egy kirándulás a környéken. Mi pénteken mentünk körülnézni. Elsőként a páratlan szépségű Cabo Peñas nemzeti parkba vittek minket, ahol a majd’ 50 méter magas meredek partfalról csodálhattuk az Atlanti-óceán meseszép és vad látványát. Lélegzetelállító volt figyelni, ahogy a hatalmas hullámok a szikláknak csapódnak és apró cseppekre szakadva térnek vissza a morajló tengerbe. Mivel az időjárás majd’ minden nap hűvös és esős volt, így a nagy ködnek köszönhetően nem lehetett, csak pár kilométerre ellátni. Azt mondják, ha nagyon tiszta az idő, és jó távcsövünk van, el lehet látni a francia Quimperig is – aztán ki tudja, lehet, hogy ez is csak egy amolyan turista fogás, mint a delfint ígérő sétahajók az Adrián…
Atlanti-óceán
Úgy egy óra múlva indultunk Asztúria második legnagyobb városába, Avilés-be. Ahogy közeledtünk a központhoz, teljes csalódás fogott el: semmi mást nem láttunk, csak gyárakat, füstölgő kéményeket, teherautókat és az óceánból a belvárosig nyúló, koszos Ria de Avilés nevű folyót, amin megállás nélkül folyik a vízi szállítmányozás. Hatalmas szerencse, hogy ahogy a belvárosba ér az ember, leesik az álla! Meseszép kis sikátorok, tipikus asztúriai házak, sidreriák várják mindazt a többszázezer zarándoklót, akik végigjárják az El Caminot. A macskaköves kis utcákon sétálgatva hipp-hopp tova vész a nem túl fényes fogadtatás, pláne, ha az embert egy olyan fejedelmi svédasztalos vacsorával várják, mint minket a Tierra Astur Sidreria-ban! Volt itt minden, ami tipikus, ami finom, és amit csak el tudunk képzelni! Miután a vállalkozó kedvűek kipróbálták a sider (habzó almabor) csapolását a vagy kétszáz literes tölgyfahordóból, éjfélig tartó mulatság vette kezdetét. El tudnám viselni minden nap ezt a vendéglátást (a kérdés csak az, lenne e bárki is, aki el tudna viselni egy kétszáz kilósra hízott boldog embert :D)!
Avilés belvárosa
Szabadidős központ Avilésben és egy kör alakú étterem - kicsit úgy éreztem magam, mintha nem ebben az univerzumban lennék :)
Svédasztalos vacsora az egyik avilési sidreriában
Így csapolják a sidert
Már indulásom előtt eldöntöttem, hogy ha eljutok Északra, akkor Gijón (Xixón) városát is megnézem, így a jegyemet egy nappal áttetettem, és kipihenve a hajnalba nyúló avilési, majd oviedoi bulizást, koradélután elindultam a félszigetre épült kikötővárosba. Természetesen az időjárás aznapra sem mutatott változásra hajlandóságot, így a városnézésem 8 fokos, szeles és véget nem érő szitáló esőben telt. A kihalt belvárosban alsógatyáig átázott ruhában sétálgatva persze egy pillanatra sem bántam meg a döntésemet, mert csodaszép látványban volt részem, s ha annyira nem is, egy ici-picit csak érezhettem magamon az óceán vízének selymes tapintását! Irdatlanul sós! :)
Asztúriász összességében pozitív benyomást keltett, bár kétség kívül nagyon kimerítő hetet töltöttem ott, nyugodt szívvel javaslom mindenkinek, aki Észak-Spanyolországot veszi célba – nem fog csalódást okozni!
