Kálmán Imre operájának köszönhetően mára már mindenki tisztában van azzal, hogy Szép város Kolozsvár, a magyar történelem és művészettörténet emlékeiben gazdag, harmadik legnagyobb román város. Körülbelül ennyi -no azért nem szó szerint!- ismerettel indultunk útnak a júliusi Magdolna napon Erdélybe, hogy két barátunk felvételizzen a Sapientián, aztán hátizsákos túrával megnézzük Székelyföld és az éppen útba eső települések legszebb helyszíneit.

A 13 nap alatt több mint 850 kilométert utaztunk hátizsákkal, stoppal. Hol kollégiumban, hol kempingben, hol ismerősnél, de mindig sikerült jó áron szállást találnunk, s az étkezést is könnyen megoldottuk, bárhová vitt az utunk.

Irány Kolozsvár!

Hét órás út áll előttünk. Szemünk sarkában még ott a reggeli álmosság, melyet a kezünkben szorított kávéval próbálunk meg elűzni. Hatalmas, teletömött táskákkal hátunkon –egyenként kb. 80 kiló- állunk a Keleti bejáratánál, gyakorta óránkra tekintve, s a vágányszámot keresve. Aztán megszólalt a jól ismert, s már nagyon várt hang, aki felhívja figyelmünket, hogy "Bihar InterCity járat indul Budapest-Keleti pályaudvarról Szolnok, Püspökladány, Biharkeresztes érintésével Kolozsvárra 9 óra 40 perckor a 11. vágányról." Na végre!

A MÁV vagonjaiban kellemesen csalódtunk, kényelmes, tiszta járattal utaztunk Kolozsvárig. A vonatjegyre ugyan kedvezményt nem kaptunk, 8300 Ft-ba került egy főre, ami némi utánaszámolással kicsit lehúzós annak, aki ki tudja használni a diákkedvezményt – no majd legközelebb a határig váltunk diákot, és csak az utolsó magyar falutól az egész árú román jegyet.

A kolozsvári vasútállomás nagyon "nyugatias": szól a zene, modern és újszerű, bár magyarul senki nem beszél, és sajnos a turiszikai segédletek (térkép, leírás) sem érhető el sehol. Arra a kérdésünkre, hogy a környéken hol szerezhetünk egy térképet vagy felvilágosítást, csak a vállukat vonogatták, így hamar feladtuk a kérdezősködést, s nekiindultunk felkeresni szállásunkat, amit a Piaţa Avram Iancu (Bocskai tér) gigantikus ortodox templomával szemben kaptunk, a Protestáns Teológiai Intézet Bentlakásában.

A 20 perces gyaloglás során – meg egyébként is - három dologgal szembesül azonnal a látogató: a rengeteg templommal, a még annál is több gyógyszertárral és azzal a több millió kilométernyi villamos vezetékkel, melytől az égre nézni szinte lehetetlen.

Ahol a papok laknak

A Teológiai Intézet kollégiuma egy háromemeletes épület, ahol az Intézet oktatása mellett a papok, tanárok és diákok szállása található. A harmadik emeleti szobák diákszállás révén nem full extrásak, két ágy, egy csap és szekrények alkotják mindössze a berendezést, ami pár éjszakára bőven kielégítik a nem luxus körülményeket elváró utazók igényeit. A közös fürdőszobában ugyan meleg víz nem minden nap van (hat nap alatt mindössze kétszer lehetett élvezni a forró és kellemetlen szagú víz adta élvezeteket), és a WC-ket is meg kell osztani másokkal, ám panaszra így sem lehet okunk, hiszen az eredetileg 5 Euro/fő/éj (kb. 20,8 lej) áron hirdetett szobákért a végén naponta mindössze 15 lejt kellett fizetni, így fejenként 90 lejért (5850 Ft) szállhattunk meg itt hat éjszakára.

Ahol az irodalom kapja a főszerepet. vagy talán mégsem

Az első kolozsvári estén a nagy hasznunkra vált Erdély útikönyvben (Sós Judit, Farkas Zoltán, Jel-Kép Bt. 2005) is megemlített Heltai Irodalmi Kávéházba látogattunk el némi Ursus és kávé fogyasztása céljából. A Strada Clinicilor 18-ban a sörpados teraszon néha filmeket is vetítenek, s elég jó áron mérik a sört (4 lej egy üveg Ursus). Kávét 3 lejért ittunk, a Stalinskaya vodkából fél deciért 4 lejt kérnek. Napközben menüjük is van, a kolbászos-mustáros, sörös harapnivalót már 6 lejért felszolgálnak. Ugyan az itallapon szereplő termékek nagy része nem kapható, sőt, a kimondottan művészkávézó titulus is túlzás a helyre, a bohókásnak, de profinak egyáltalán nem nevezhető kedves szőke leányzónak azért sikerült jókedvet szerezni nekünk ottlétünk során.

A szállásról is érdeklődtünk, ám a 70 lej egy főre éjszakánként sajnos nekünk nem fért bele a pénztárcánkba.

Sörözgetés közben a helyi fiatalokkal ismerkedtünk, akiktől ugyan azt nem tudtuk meg, hol lehet diákigazolvány fényképet készíteni („Hát a fotósnál…”), a helyi szokásokat, a magyarságot érintő diszkriminációt – melyben azért voltak ellenmondások - és a közterületen való alkoholizálás veszélyeiről már profi prezentációt kaptunk. Az éjszakába nyúló beszélgetésben kiderült az is, hogy az idehaza már-már agyoncsépelt Irigy Hónaljmirigy paródiákat „még csak most engedték át a határon”, és legalább akkora élmény nekik, mint anno az O-Zone száma volt nekünk.

Az álmatlanság előny -  avagy a hely, ahol minden nap felbukkantunk

Az előző napi hosszúra sikerült éjszaka után arra keltünk, hogy Kolozsvár felett hatalmas esőfelhők takarják el a Napot, s kisebb-nagyobb szünetekkel leszakad az ég. Így az erre a napra tervezett Tordai hasadékhoz való utazás elmaradt, helyette inkább úgy 10 kilométeres kerülővel felkerestük a másik híres művészkávézót, amit az útikönyvben olvastunk. Menetközben betértünk a La Cina étterembe (Str. Dodrogeanu Gherea nr.25), ahol a felújítás hangzavara ellenére kellemes légkör fogadott bennünket, s az étel kínálat is hatalmas volt. Egy omlettért 10 lejt, egy lasagne-ért 20-t fizettünk. Utóbbi akkora adag volt, hogy jószerivel a felét elcsomagoltattuk, ízre pedig tökéletesre sikerült, így megelégedve, s jóllakottan folytattuk utunkat a már említett kávézóba, amely, mint utólag kiderült, a szállásunktól mindössze 10 perc sétára található, a Mátyás tértől nyíló Egyetem utcában (Universităţii nr.2.).

Sétánk során messze elkerültünk a turista övezettől, ahol Kolozsvár hétköznapibb arca tárult elénk: a mindennapi embereken és a házakon hatalmas kontrasztok: egymás mellett jól megférnek a nagyon szegények és a dúsgazdagok. Az utcák viszont mindenütt tiszták voltak, több helyen felbukkantak a szemetet szedő munkatársak, sehol egy cigi csikk vagy zsepi, ám a járdákat rendszerint a parkoló autók foglalják el, így bőröndökkel vagy babakocsival a közlekedés ott szinte lehetetlen.

Az Insomnia-ba érve mindnyájunk ízlését kielégítő attitűd mutatkozott: az egész emeletet elfoglaló egybe nyíló hatalmas szobák vérbeli művészkávézó hangulatot árasztanak: absztrakt – néha már-már perverz - falfestések, egyedi lámpák, antik asztalok és kanapék az öttermes kávézóban. Az i-re a pontot az a hatalmas zongora teszi, melyen Dorottya, a mindig vidám és kimondottan csinos beugró felszolgáló csodálatos énekhangját is élvezhetjük a sör és a bor mellé. Erdélyben nincs tiltva a vendéglátó egységeken belüli dohányzás, így akit zavarna esetleg a teltházkor kialakuló „dohányszmog”, vagy csak szimplán a friss levegőre vágyik, mind a gangon, mind az udvaron kellemes hangulatra talál. A terasz bejáratával szemben rózsaszínre festett malacokkal díszített szökőkút töri meg az esetleges csendet.

Dorottya és Oleg csak nekünk adták elő ezt a dalt

Felkeresett kötelezők

Kolozsvárra látogatásunk oka a csapat két tagjának a Sapientia Erdélyi Tudományos Egyetem média szakára való jelentkezése volt, így a hivatalos ügyek intézése és a felvételi kapta a főszerepet. Ez sajnos az elkövetkező napok java részét elvette, így csak kevés idő jutott a város szépségének felderítésére. Első ízben Kolozsvár első emeletes házát tekintettük meg, ami az 1440-es években Méhffi Jakab jómódú szőlősgazda tulajdonában állt. Rendszerint nála szállt meg Szilágyi Erzsébet. 1443. február 23-án (szülőházi emléktáblájának felirata szerint március 27-én) született Hunyadi Mátyás király. Az épületben jelenleg a Művészeti és Design Egyetem működik. A múzeum részbe sajnos nem jutottunk be, hiszen csak délután négyig látogatható, az udvarra viszont kimehettünk, ahol néhány modern alkotást azért megtekinthettünk. Ami nagyon rosszul érintett minket, hogy az előtérben elhelyezett hatalmas reneszánsz szobrokat néhány IQ-bajnok filccel és golyóstollal tett még egyedibbé… (Mátyás király szülőházáról itt írnak bővebben.)

A csodálatos Óváros utcáin és terein reneszánsz, barokk, klasszicista és szecessziós műemlékek sorakoznak, jócskán megspékelve bankokkal és irodaházakkal. A kirakodó vásáron a mézektől kezdve a Cluj Napoca feliratos pólókon és bögréken keresztül a város nevezetességeit ábrázoló festményeken kívül szinte minden megtalálható. A hangulatos kis utcákon éttermek és bárok várják az éhes és szomja látogatókat (az egyik tábla alapján egy 3 fogásos menüért 15 lejt kérnek). A Múzeum tér közepén kimagaslódó Státua, azaz Karolina-oszlop a város legrégibb világi emlékműve. Az oszlopot I. Ferenc király, és negyedik felesége, Karolina Auguszta királyné látogatásának emlékére emelték 1831-ben a Főtéren, ahonnan 67 évvel később áthelyezték jelenlegi helyére, a Ferences templommal szembe.

Balról: Óváros tér, Vitéz Mihály szobra a Széchenyi téren, Mátyás király szobra a Főtéren

Nem sokkal messzebb, a Szécheyi téren (térképen Mihai Viteazul) áll a névadó fejedelem szobra. Marius Butunoiu gigantikus alkotása minden tekintetet odavonz. A parkot határoló panelház a fiatalok egyik kedvelt helyszíne, ugyanis ott található a város legnagyobb mozija.

Természetesen, aki Kolozsvárra érkezik, nem hagyhatja ki a Fő teret, a Piaţa Unirii-t, amit a helyi magyarok nemes egyszerűséggel „Matyi tér” néven emlegetnek csak. A Szent Mihály-templom Erdély második legnagyobb alapterületű temploma. Falai között közel ötven országgyűlést tartottak és számos kiemelkedő történelmi esemény színhelye volt. A templom mind méreteiben, mind pompájában kiemelkedő, s kötelező eleme minden turistalátogatásnak.

A Fő tér másik monumentális alkotása a Mátyás király emlékmű, mely valljuk be, nem kimondottan az igazságos király előtti tisztelgés fő jelképe lett. Több évtizeden keresztül volt a magyarságellenesség és az uszítás szimbóluma és eszköze. Fadrusz János alkotó 1900-ban a párizsi világkiállításon aranyérmet nyert terve után 1902-ben a Fő téren felavatott szobor abban a pillanatban ábrázolja a nagy királyt, amikor egy vár bástyájáról végigtekint győztes seregén. Páncélos alakja büszkén üli meg a lovat, mely délcegen szegi le fejét, Mátyás arcán erő és büszkeség sugárzik. Kardját maga előtt keresztben fektetve tartja, mint aki most jött meg a dicsőséges csatából.

A Fő térről nyíló Deák Ferenc utcán (Eroiol Blvd) végigsétálva megannyi pubba és étterembe ütközünk, ám ami annál is érdekesebb, itt található meg az anyafarkas-szobor, amit Róma városa adott ajándékba Romániának 1921 szeptemberében. Az emlékmű hű mása a capitoliuminak, kiegészítve egy domborművel, amely Traianus császárt ábrázolja. Tőle nem messze, az utca sarkán áll a Memorandisták emlékműve, egy hatalmas talpazaton álló harang. Az 1894-es Memorandum-per 100. évfordulóján, 1994 májusában állították fel. Az alapozási munka során római kori öntöde maradványaira bukkantak, amiket ma már mindenki megtekinthet a felújított Főtéren.

Legnagyobb bánatunkra Kolozsvári látogatásunk során nem volt olyan nap, hogy ne esett volna az eső – bocsánat, mint amikor dézsából öntik! -, így nagyon sok helyre nem jutottunk el. Ellenben amit láttunk, maradandó élményt nyújtott. Ilyen például a Fellegvárról elénk táruló leírhatatlan panoráma, amiért nem fáradtság megmászni a 199 (vagy 203, még eldöntjük) lépcsőfokot, de kihagyhatatlan a Házsongárdi temető is, ahol vallásfelekezeti és nemzetiségi különbség nélkül temetkeztek magyarok, románok, szászok az évszázadok folyamán. Ritka szép fekvése, dús növényzete, monumentális emlékművei már a 19. század végén híressé tették.

Élményből tehát nincs hiány, Kolozsvár egy kedves, nyugodt kis város rengeteg látványossággal. Július 28-án amennyire fájó szívvel búcsúztunk el az Insomniában szerzett barátoktól, legalább akkora lelkesedéssel váltunk két csapatra, s tettük ki a kezünket stoppolás gyanánt.

Felhívjuk figyelmed, hogy a fentebb olvasható információk 2011. július 22-28. között voltak aktuálisak! 1 lej-t 65 Ft-os áron számolunk. A cikk szerzője semmilyen felelősséget nem vállal azért, ha a jövőben Kolozsvárra utazó nem ugyanazokat az árakat és állapotokat találja, mint amit a cikk szerzője látogatása során tapasztalt!

Felhasznált irodalmak: Sós Judit és Farkas Zoltán: Erdély útikönyv - Jel-Kép Bt. 2005 és Wikipédia. A fényképeket Noll-Batek Kristóf készítette. ChiefArt - film, fotó, promóció