Kedves kis anekdotát küldött számunkra Mónika Mátyásról, meg a csóri csukáról, na meg leírja, hogy az igazságos királyunk a Királyszállási vadászata alatt hogyan leckéztetett meg egy kapzsi szakácsot.

Jót mosolyogtam rajta – de nem csak most, ugyanis a Szabad Színházzal korábban már színpadra vittük  a csukás jelentet, mégis érdemes kicsit elmélyedni, van némi tanulság benne ;)

  A királyi felség egy ízben a csóri fogadóban szállt meg. Mivel böjti idő volt, halat rendelt. Jókora csukát kapott, de hiányolta a máját. A fogadós azt mondta: nincsen neki. A felséges úr méregbe gurult, és megparancsolta szolgáinak, vesszőzzék meg a kapzsi fogadós kezét... A király a "piros kesztyűhöz" ezt a kommentárt fűzte: ha a csóri csukának nincsen mája, a palotai pálcának meg nincsen száma!

  A Bakony Fejér-Veszprém megyei határán, a Királyszállást övező erdőkben is vadászgatott a király. Egy ízben egyedül bóklászott, elmaradt társaitól. Fáradt volt meg éhes is, amikor megpillantott egy kicsi, rozzant házikót, bekopogtatott. Görnyedt anyóka nyitott ajtót, aki örömmel fogadta a fiatalurat. Mivel étellel nem tudta kínálni, gyorsan levágta egyetlen tyúkocskáját,és jó húslevest főzött neki. A vendég megszámolta hány zsírcsepp gyöngyözött a levesen, és annyi aranyat adott fizetségül a szíves vendéglátásért.

   Másnap reggel a társai bekopogtattak a házikóba, nem járt-e erre őfelsége. Igen meglepődtek, amikor kipihenten, jóllakottan rátaláltak. Elmesélte, mi történt vele, és amikor az udvari szakács meghallotta, hogy a zsírcseppekért arannyal fizetett, elhatározta, ő is főz a királynak húslevest. Ám annyi zsírt tett bele, hogy ehetetlen, undorító lett. Mátyás ráripakodott:"Te szakács! Ez a leves ehetetlen. Ez csurom zsír!" Tudta, hogy honnan fúj a szél. Mivel a szakács kapzsi volt, sokat akart, nem adott neki semmit, csak szigorú bírálatot.