A vízzel ugyan nem lehet jóllakni, de a benne oldott anyagok "táplálékul" is szolgálnak. Pontosabban szólva: biztosítják a szervezet életműködését, így például a jód hiánya a pajzsmirigy csökkent működéséhez, állományának megduzzadásához, golyvához és az ezzel járó általános anyag cserezavarokhoz: növekedési és szellemi elmaradottsághoz vezet. Mivel a jódhiány-golyvát a felvett jód mennyiségének elégtelensége okozza, a jód pedig a talajból az ivóvízzel és a táplálékkal egyaránt bekerülhet a szervezetbe, egy adott területen rendszeresen jelentkező golyvát a talaj jódszegénységének rovására kell írni. Ezeken a vidékeken a konyhasó jódozásával lehet ezt az elváltozást megszüntetni.

A mikrogrammnyi jódszükséglet kielégítésében a víz elsőrendű fontosságú. Hazánkban a Tiszántúlon az artézi kutak nagy jódtartalmúak, a Dunántúlon ennek töredék része található az eltérő geológiai adottságok miatt. A felszínközeli rétegekből a növények is vesznek fel jódot, ezért a szervezet szükségletét e másik forrásból is fedezi. Erre mutat az a tapasztalat, hogy olyan vidékek is gyakran golyvamentesek, ahol az ivóvíz nem tartalmaz elegendő jódot.

Csak a csapvíz vs Csak az ásványvíz

Várjuk véleményed kommentben és a facebookon!

2×Sült – tudjuk, hogy tetszik!

Forrás, víz egy, kettő, három

Egy Engelhardt nevű hóbortos egyént szállott meg az a gondolat, hogy az ember egyetlen természetes tápláléka a kókuszdió. Tropikus vidéken kell élnünk, nem szabad ruhát viselnünk és kizárólag kókuszdióval kell táplálkoznunk: ez az emberiség jövendő boldogságának útja. A kókuszevők tábora hamarosan egyesületté tömörült, sőt lapot is kiadott. Közben reggel kókusztejet ittak, délben kókusz húsát ebédeltek s vacsorára szárított kókuszt rágtak. Az üzlet szépen föllendült, olyannyira, hogy a déli óceánon egy kis szigetet vásároltak és Engelhardt úr itt Kabakonon megalapította a kokovosok világbirodalmát. A boldog lakók csak kókuszt ehettek, mert ez "kondenzálja és akkumulálja a napsugarat", még fejfedőt sem volt szabad ráérniük, hogy a napsugarak szabadon átjárhassák a testet. Az eredmény rémes volt. A jövevények sorra elpusztultak. Maga Engelhardt is nagybeteg lett. hatalmas fekélye támadt, mely a napozás ellenére is egyre jobban elfajult. Végső kétségbeesésében a Nagy Alapító halat és húst kezdett enni és erre a fekély, melyet nyilván a vitaminhiány okozott, szépen meggyógyult. Azután jött az első világháború, a német kokovosok akár éhen halhattak volna, hiszen kókuszdiót nem lehetett behozni. Engelhardt pedig angol fogságba esett és ott meg is halt.

A gyomor divatjának, a konyha reformereinek magyar mestere mesterházi Bicsérdy Béla nyugalmazott adótiszt, saját állítása szerint, amatőr súlyemelő bajnok volt, Budapesten született 1872-ben, de a Bicsérdyzmus című "szakmai" lap és könyveinek sora Erdélyben jelent meg, az 1920-as évek során.

Az ő tanításainak is a kókuszdió a lényege?

Majdnem... a bicsérdizmus is a vegetarianizmus, azaz a növényevés egyik fajtája. A halál legyőzése, vagyis az életnek évszázadokig terjedhető meghosszabbítása című könyve foglalja össze a "Mester" gasztronómiai "világnézetének" legfontosabb tételeit. Ebben a zűrzavaros, nagyhangú, öndicsérő írásban Zoroasztertől Saint Germain grófig, a bélmosástól a böjtölésig minden együtt kavarog. A lényege az, hogy a szervezetet nyers növényi koszttal és két hetes, vagy 45 napos böjtökkel "meg kell tisztítani" a káros erjedést előidéző anyagoktól. Ily módon az "energikus törekvők" például sohase reggelizzenek, hanem legyen az ebédjük alma, vagy más szezon szerinti gyümölcs, kenyér nélkül, esetleg dióval, vagy hámozott mogyoróval. Este pedig a legmegfelelőbb vacsora: az őrölt dió mézzel és tejfellel, kevés kenyér. Közben pedig tessék minél többet böjtölni, íme ez az emberiség boldog jövendőjének útja, melyet a Mester sasszeme az "igazság meglátásának hajnalán megpillantott".

Senki sem próféta saját hazájában - a fáma szerint Bicsérdynek sem sikerült családtagjait megtérítenie. Saját életét pedig nemcsak évszázadokra, hanem hét évtizedre sem hosszabbította meg.

Mindenféle gyomor körüli divattal kapcsolatosan a tudomány álláspontja a következő:

Az ember "mindenevő". Tehát minden olyan étrend, mely a táplálkozást huzamosabban egyoldalúvá teszi, célszerűtlen. Mivel a nyerskoszt természeténél fogva főleg növényi ételeket tartalmaz, nyers, állati fehérjét nem tartalmazó és hideg volta miatt a rágó és emésztő szerveket megterheli s tartós fogyasztásra nem nagyon alkalmas.

Bele fér a hal is vs Nem fér bele a hal sem

Várjuk véleményed kommentben és a facebookon!

2×Sült – tudjuk, hogy tetszik!

Forrás, zöldséges kép egy, kettő, három, négy, gyümölcsös

A választ László Gyula A honfoglaló magyar nép élete című munkájában találtuk meg:

"Először is le kell szögeznünk, hogy egyetlen, a magyarságot ismerő régi író sem állítja ezt rólunk, hanem ez csak a külföldi köztudatban ránk ragadt mendemonda. Nem rólunk írják ezt, hanem a hunokról állítja Ammianus Marcellinus, aki ugyan katonatiszt volt, de a hunokkal sohasem hadakozott. Szerinte: » A hunok... mindenféle állatok nyers húsával táplálkoznak, amelyet a lovuk hátára, combjuk alá tesznek, s kissé porhanyóra melegítenek.« Innen terjedt át ez a mendemonda ránk, magyarokra is."

1349-ben egy müncheni ember, bizonyos Schütberger János, aki 32 évet töltött Perzsiában, Turkesztánban és másutt, a kirgizekről ezt írja: "...láttam, mikor az útban pihenőt tartottak, hogy veszik a húst, vékonyra szeletelik, a nyereg alá rakják, és rajta lovagolnak. Aztán esznek belőle, mikor éhesek, de előbb besózzák."

E két adat után, úgy látszik hogy mégiscsak van valami ebben a mendemondában. Vizsgálódjunk csak tovább! Bergmann József német utazó, aki a múlt század legelején több évet töltött a Volga torkolata körül élő kalmüköknél, többek között ezt írja:

"Egy általánosan elterjedt nézet azt vallja, hogy a kalmükök, mint más szomszéd nomád népek is, nyergük alatt puhítják meg evésre a húst. Való igaz, a kalmükök tesznek húst, bár főképp hajat, a nyergük alá, ámde csak azért, hogy a kemény, favázas nyeregtől feltört lovak hátát vele gyógyítsák. Mikor az effajta flastrom hivatásának megfelelt, eldobják mint hasznavehetetlent. Én e mendemondákról beszéltem néhányszor a kalmükökkel s hangosan nevettek az európaiak bárgyúságán."

Ez az adat - s még néhány más is - meggyőzően bizonyítja, hogy őseink nem nyereg alatt puhított hússal éltek.

Húst a multiból vs Húst a hentestől

Várjuk véleményed kommentben és a facebookon!

2×Sült – tudjuk, hogy tetszik!

Forrás, hús, honfoglaló

Az 1450-es esztendőkben vezették be a vászonból szőtt szalvéta használatát. Addig mindenki a földig érő abroszba törülközött; mivel pedig ujjaikkal ettek, minden fogás után abroszt kellett váltani. Divatba kerülve a szalvéta előbb a gyermeknek nyakába terül, a felnőtteknek pedig a térdére. De ez nem minden nemzet gyakorlatában egyforma. Így például az angolok, spanyolok, hollandok, akik egy időben széles, kikeményített, fodros, kerek gallért viseltek, étkezés közben a nyakukba szalvétát gyűrtek, hogy kezükkel a szájukig vitt étel a gallért be ne piszkítsa. Egyébként a szalvéta megjelenése újabb illemszabályt szült: 1500-ban illetlennek tartják, ha valaki az orrát törüli belé.

Ez persze a vászon asztalkendő története. A papírszalvéta születési évét, első alkalmazójának nevét nem sikerült kinyomozni. Egyik forrásmunka szerint 1893-ban "nem ritkák már" a papíros asztalkendők sem. Ennek alapján talán nem sokat tévedünk, ha megjelenését és használatának általánosabb elterjedését a 19. század második felére tesszük.

Konyharuhába vs Szalvétába

Várjuk véleményed kommentben és a facebookon!

2×Sült – tudjuk, hogy tetszik!

Forrás, szalvéta