Mindenkinek vannak bevált házi praktikái, mi is kapunk belőlük sorra belőlük. Hol e-mailben, hol csak a piacon áruló nénik történeteiből derül ki, egyes élelmiszerek hogyan lesznek még finomabbak, vagy éppen hogyan tudjuk másképpen is felhasználni, mint a megszokott ételek egy-egy alapanyagaként.
Levélben kapott konyhai trükkök következnek, kérem szépen.
Hogy használ-e, azt mindenki tesztelje le maga, s persze írja is le nekünk, saját ötleteivel megspékelve a tapasztalást! :)
- Ha a csirkemájat sütés előtt villával megszurkáljuk, nem "köpköd" sütés közben
- Amikor olcsóbb citromhoz jutok, bevásárolok belőle akár 1-2 kg-t is. A jól megmosott gyümölcs héját lereszelem, és cukorral összekeverve egy műanyag, zárható tetejű edénybe teszem, és lefagyasztom. Süteményekhez kiváló. A levét kifacsarom, és jégkocka készítőbe téve lefagyasztom. Bármikor elővehetem tea, limonádé ízesítéséhez. De a kézen lévő halszag eltüntetéséhez is nagyon jó.
- Fasírozott készítésekor a masszához tegyünk egy evőkanál étolajat, így nem ragad az edény aljához, és az olaj is kevésbé habosodik.
- A sovány húsokat panírozás előtt kenjük meg olajjal, akkor sütés közben nem száradnak ki.
- A fejes saláta nem tárolható sokáig, előfordulhat, hogy kissé megfonnyad. Ilyenkor nyers burgonya szeletekkel együtt tegyük hideg vízbe néhány percre.
- Fűszereket nem csak a húsokra tehetünk grillezéskor. Ha faszénparázsra babérlevelet, rozmaringot vagy más illatos fűszereket szórunk, a húsok átveszik az aromás illatokat.
- A füstölt kolbászról úgy tudod a legkönnyebben eltávolítani a héját, ha előtte hideg vizet engedsz rá. Ezután pikk-pakk lejön a bőre. (No, ezt én pont meleg vízzel ismertem, s használtam… - a szerk.)
- Ha túl világos, sápadt a tojás sárgája, piskótához, rántottához, nokedlihez, stb. teszek bele egy kis kurkumát. Nagyon szép színe lesz tőle.
- A bablevest rántás helyett úgy sűrítem, hogy a benne főtt zöldséget összeturmixolom. Így mindenki megeszi, finom és egészséges is! A szárított zeller- és petrezselyemlevelet mozsárban összetöröm, és amikor már majdnem kész a leves (gulyás, bab, stb.), csak akkor teszem bele. Finom az íze és az illata.
- A túrógombócot érdemes fagylaltos kanállal szaggatni a forró vízbe. Gyors és nem maszatolós. (Vagy vizes kézzel. Apropó: ITT egy pár perces recept róla)
- Ha a másnapos kenyeret pár percre nedves konyharuhába csavarod, majd előmelegített sütőbe teszed 5-10 percre, olyan lesz, mintha friss lenne.
- Kovászos uborka készítésekor a kaprot és a kenyeret egy sűrű szövésű anyagban helyezem az üvegbe, így nem lesz zavaros a lé és egyben kiemelhető.
- Ha megégetted a kezed, azonnal kend be tejföllel - VAGY szórj rá lisztet! Nem fog fájni, és nem lesz hólyagos sem. De ha sóba dugod, akkor is ugyanez a helyzet.
- Muffin sütéskor is hasznos egy fagylaltos kanál. Meleg vízbe mártva szépen, egyenletesen osztható el a tészta a kapszlikba, amiben sütjük.
- A kávézacc a hűtőben is jó szolgálatot tesz: eltünteti kellemetlen szagokat.
- M mikróban újramelegíteni kívánt rántott húst húzzunk el folyó csapvíz alatt: nem lesz cipőtalp, ha megmelegítjük. Ugyanez igaz bármilyen ételre, amit mikróban melegítünk, víz vagy tej rácsöpögtetésével nem szárad ki.
- Mikróban melegített folyadékban nem mindig egyenletesen oszlik el a hő ezért miután kivettük, keverjük fel.
- Mikrohullámú sütőben is fel lehet olvasztani a csokit, ha vízfürdőbe rakjuk (pl. mikrózható tálba félig vizet teszünk, abba pedig beleteszünk egy magas falú mikrózható üveget, amibe beleaprítottuk a csokoládét). (Sőt, még pudingot is csinálhatunk a mikróban! ITT a link a receptért)
- Garantáltan nem ríkat meg a vöröshagyma, ha megmossuk hideg vízben és a kést is bevizezzük, mielőtt vágni kezdjük. A felezett hagymát, amit épp nem vágunk, friss felével lefelé fordítsuk a vágódeszkára, így kevesebb illóolaj kerül a levegőbe.
- Megmaradt tojásfehérje, mert csak a sárgája kellett? Tegyük be a hűtőbe a fehérjét, és másnapig használjuk fel: rántottához, omlettekhez, panírozáshoz lazítónak kiváló, ill. habcsókot is készíthetünk belőle, díszíthetünk habjával süteményeket is.
- Befőttesüveget úgy is kifertőtleníthetünk, hogy félig megtöltjük vízzel, és a fedele nélkül néhány percre a mikróba, a legmagasabb fokozatra betesszük.
- Magunk is készíthetünk házi ételízesítőt: vegyünk a piacon friss leveszöldségből több csomaggal, majd daráljuk le. Tegyük kifertőtlenített csavaros üvegekbe, adjunk hozzá sót, Ez tartósítani fogja. Felhasználáskor figyeljünk a benne lévő plusz sómennyiségre!
- Általában minden gyümölcs hűthető, kivéve a déligyümölcsöket. Banánt egyáltalán ne tegyünk a hűtőbe, mert nagyon hamar megfonnyad, Ne tároljuk a kenyeret sem a hűtőszekrényben, lehet, hogy azt hisszük, sokáig eláll, viszont a tésztája gyorsabban öregszik, szívósodik.
- Ha a palacsintatésztát szénsavas ásványvízzel vagy szódavízzel készítjük cukor és tej nélkül, sokkal könnyebb állagú lesz, nem ragad le, és nem utolsósorban olcsóbb az előállítása is. Kétszer annyi szénsavas ásványvízzel vagy szódavízzel még könnyebb és vékonyabb tésztát kapunk, sokkal több palacsinta süthető belőle.
- A főtt tészta nem áll össze, ha kiszedés előtt egy pohár hideg vizet öntünk a főzőléhez. (De akkor sem, ha egyből átmossuk meleg csapvízzel, s óva intünk mindenkit az olajozástól!)
- A rántott hús sokkal finomabb, ha a panírozásnál a tojásba egy kis sört is öntünk. Ha mézet kell kimérned kanállal, előbb olajozd be a kanalat. Garantáltan lecsusszan róla a méz!
- A citrom héját nem dobom ki, mélyhűtőbe teszem, fagyottan könnyen reszelhető.
- A hússzeletek közé folpackot teszek, így fagyasztom le, mert ezzel a módszerrel nem fagy össze. Annyi szeletet veszek ki belőle, amennyire szükség van.
- Tésztát, levest, meggyet, stb. úgy fagyasztok le, hogy egy 1 literes tejes doboz tetejét levágom, zacskóval kibélelem, ebbe teszem a fagyasztani valót, ha megfagyott, kiveszem a dobozból , így kis téglákat kapok, melyek jól pakolhatók a fagyasztóban.
- A hangyák nem szeretik az uborkát, tegyetek uborka héjat oda, ahonnan el akarjátok űzni őket!!!
- Ha áttetsző jégkockát akarsz, akkor előzőleg forrald fel a vizet.
- A fehérnemű nem elég fehér? Áztasd 10 percig egy szelet citrommal a meleg vízben!-ÉS ADJ HOZZÁ SZÓDABIKARBÓNÁT!!!
- Hajad nem elég fényes? Tegyél egy kávéskanál ecetet a hajadra és úgy mosd meg! (A mosógépbe téve pedig a ruhák lesznek sokkal lágyabbak)
- Hogy a citrom kiadja a az összes levét, áztasd egy órát meleg vízben és csak utána csavard
- Hogy ne legyen a káposzta főzéstől kellemetlen szag, tegyél egy szelet kenyeret a káposzta tetejére, (egy kis zacskóban, hogy a morzsák ne kerüljenek a káposzta közé).
- Hogy a krumpli előbb főjön meg, hámozd meg, de csak az egyik oldalát!
- Távol tartani egeret, és patkányt, hintsd meg fekete bors porral a területet ahol tanyáznak. Elmennek másfelé.
Hasznosak voltak a tanácsok? Akkor KATTINTS IDE!