22.
február

Pécs

guide2010  |  3 komment

Következő állomásunk Pécs, Baranya megye székhelye. Szerintem Pécs az ország egyik leghangulatosabb városa, ráadásul a nevezetességek sem esnek távolra egymástól.

A város a Mecsek déli lejtőin helyezkedik el, ami nagy mértékben befolyásolja mind a klímát, mind Pécs turizmusát.

Pécs Magyarország egyik legidősebb városa, már a vaskorban is lakott terület volt. A római korban Sopianae néven volt ismert, Pannonia Valeria székhelye. Ebből az időből származnak ókeresztény emlékeink is. A középkorban sem veszített fontosságából a város, Szent István 1009-ben püspökséget alapított. 1367-ben Nagy Lajos megalapította az ország első egyetemét, ami Európában az ötödik volt. A 143 éves török uralom alatt a város képe teljesen átalakult, keleties stílust kapott, tíz minaretet és hét dzsámit építettek, melyekhez fürdők és temetkezési helyek is tartoztak. A törökök kiűzése után megkezdék az újjáépítést. A 18.-19. században, az iparosodás idején alakult meg többek között a Zsolnay gyár, illetve a Littke pezsgőgyár. Az első világháborúban a város nem szenvedett jelentős károkat, viszont a második háborúban több bomba is megrongálta az épületeket. A város jelenleg a 2010-es projektre készül (bár ebből még nem látszik semmi).

A város legtöbb nevezetessége a belvárosban található. Pécs központja a Széchenyi-tér, ami egykor piactérként funkcionált (a török időkben is itt rendezték meg a vásárokat). A tér keskeny déli részét az Irgalmasok temploma zárja. A hozzá tartozó rend- illetve korház ma már kórházként szolgál. A templom előtt helyezték el a város egyik jelképévé vált Zsolnay-kutat, amit Zsolnya Miklós ajándékozott Pécsnek édesapja, Zsolnay Vilmos tiszteletére. A kutat négy, a nagyszentmiklósi aranylelet mintájára készített kosfej díszíti, amit eozinnal borítottak. Az eozin egy zöldes-sárgás máz, ami eredetileg piros színű (eosin szó jelentése: hajnalpír). A kutat minden télen lefedik, mivel az eozin nem bírja a fagyot. Pár méterrel a kúttól található a városháza eklektikus épületegyüttese. Ha feljebb sétálunk az emelkedőn, akkor elérjük a Nádor Szálló épületét. A szálloda közelében, a dzsámival szemben áll a városi bíróság épülete, melynek helyén egykor török fürdő volt. A tér bal oldalán láthatjuk Pécs egyik legnevesebb iskolájának az épületét, a Nagy Lajos Gimnáziumot. Az épület korábban a jezsuita rendhez tartozott, s egy ideig összeköttetésben állt a dzsámival. Az iskola mellett helyezkedik el a megyeháza, ami eredetileg takarékszövetkezetnek épült, erre utalnak a homlokzaton látható méhecskék is. A tér meghatározó épülete a Gázi Khászim pasa dszámija. A dzsámi helyén egykor a Szent Bertalan templom állt. Erre emlékeztet minket a török épület északkeleti sarkához elhelyezett Szent Bertalan harang. A dzsámi épülete több átalakításon esett át, azonban a török építészetre jellemző jegyek egy része megmaradt (pl. a szamárhátíves ablakok, feliratok a Koránból, a mihrab vagy imafülke). A török részt megtoldották, s ma keresztény templomként szolgál. A hagymakupolán a kereszténység (a kereszt) és az iszlámvallás (a félhold) motívuma a két vallás békés együttélését szimbolizálja. A dzsámival szemben magasodik a Szentháromság-szobor, ami a 17.-18. században végigsöprő pestisjárvány áldozatainak állít emléket. Hunyadi János lovasszobrát 1956, a nándorfehérvári diadal 500. évfordulójának emlékére készítette Pátzay Pál. A tér északi részén helyezkedik el az Egyetemi Könyvtár klasszicista épülete, illetve a Klimo Könyvtár, az ország első nyilvános könyvtára. A Széchenyi tér jobb oldaláról nyílik a város egyik legszebb utcája, a Király utca. Az utcán haladva elérjük a Nemzeti Színház barokk épületét. Szintén a térről nyílik (az északi részéről) a Káptalan, vagy más néven a Múzeum utca. Itt található többek között a Zsolnay Múzeum, a Vasarely Múzeum, valamint Schaár Erzsébet hungarocellből készített utcarészlete. Az utcán végig haladva elérjük a Dóm teret. A tér jobb oldalán a paplak illetve a levéltár barokk épülete található, míg a jobb oldalon a neoreneszánsz püspöki palota látható. A tér északi részén található a híres dóm. Az első dómot csak 1036-ban kezdték el építeni. Az idők folyamán a dómot többször átépítették, lepusztult, s a mai formáját a 19. század végén nyerte el (az előző bazilikát egy földrengés megrongálta). A mai neoromán katedrális megépítését Dulánszky Nándor püspök kezdeményezte. A bejárat fölött a 12 apostol szobrát láthatjuk. Belépve a déli kapun jobbra található a szentély és balra pedig a néphajó. A bazilika falait sablonokkal, de kézzel festették, s 24 karátos arannyal díszítették. Az épület északi és déli oldalán kápolnasorok húzódnak, ebből a Mária kápolna látogatható, ami egyben a bazilika kincstára is.

Itt a legértékesebb darab egy ún. epitáfium (sírkő), amely alabástromból készült. Az alabástrom különlegessége az, hogy a fény átvilágítja. Az epitáfium értéke meghaladja még a bazilikáét is. A dóm legidősebb része az altemplom. Itt temették el 2008. októberében Janus Pannoniust. A Dóm tér alatt helyezkednek el az ókeresztény sírkamrák. A sírkamrák 2000-ben felkerültek az UNESCO Világörökség listájára is. A sírkamrák közül az egyik leghíresebb a Péter-Pál sírkamra. Itt láthatjuk a pécsi világörökség szimbólumává vált hisztogrammot, amelyre Szent Péter és Szent Pál alakjai mutatnak. A Korsós sírkamra a falra festett kupáról kapta a nevét. A paplak mellett, az üvegfelületen lenézve látható a Cella Septichora, ami a mai értelemben vett templom elődje. A Szent István tér (Sétatér) alatt található az Ókeresztény Mauzóleum, ahol még egy szarkofágot is találtak, ami vélhetőleg egy arisztokratáé volt. A tér déli részén láthatjuk a Csontváry Múzeumot. Itt található Csontváry egyik leghíresebb, és talán a legszebb műve: a Magányos cédrus. A püspöki palota melletti kis köves úton eljutunk Janus Pannonius szobráig. A szobor mellett egy mandulafal áll, amely az Egy dunántúli mandulafáról című híres epigrammájára utal. A szobortól északra (a forgókapun átlépve) található a Barbakán. A barbakán török eredetű szó, jelentése bástya. Ha a Dóm és Szent István teret elválasztó kis utcán visszaindulunk a Széchenyi tér irányába, akkor eljuthatunk a lakatokig. A legenda szerint ezeket a férjes asszonyok tették ki szeretőiknek annak jeléül, hogy tiszta a levegő, itt az alkalom egy pásztorórára. Ma már a házaspárok teszik ki saját lakatjukat az örök szerelem szimbólumaként. Ha elértük a Széchenyi teret, s befordulunk a Megyeháza melletti kis utcán, akkor a Jókai térre jutunk. Ez a tér mondhatni a város legmediterránabb tere, kialakításában is erre törekedtek. A tér és a hozzá vezető kis utca a Király utca folytatása. Az Elefántos ház mellett (ami egykor casinoként működött) található egy sínpár, ami az egykori pécsi villamosra emlékeztet. A Jókai térről nyugatra indulva, pár perc séta után elérjük Memi pasa fürdőjét. A fürdőnek sajnos már csak az alapjait láthatjuk, illetve egy díszkutat, amely igen rossz állapotban van. A fürdő a Ferences templom helyén álló egykori dzsámihoz tartozott. Érdemes bemenni a templomba is. Belső berendezése a 18.-19. századból való, barokk stílusban készültek. A templomtól már könnyedén elérhetjük a Kórház teret. Itt található Jakováli Hasszán pasa dzsámija. Ez az egyetlen olyan ránk maradt dzsámi Közép-Európában, amelyhez minaret is tartozik. Belső berendezését Törökország adományozta. A dzsámi múzeumként funkcionál, de az iszlám vallásúak olykor istentiszteletet is tarthatnak itt. A dzsámival szemben látható a várfal. Ez Közép-Európa legépebben s leghosszabban megmaradt várfala.

Ha kedvetek van egy hosszabb sétához, akkor ajánlom a Tettyét. Itt található Szatmáry György villájának romjai, illetve egy barlang, ami látogatható. Érdemes felbuszoznunk (35-ös járat), netán felsétálnunk (lustábbaknak a taxi sem lehetetlen megoldás - tavaly 2000 Ft-ért el is vitt minket) a TV-toronyhoz is, ahol remek étterem és csodálatos kilátás nyílik a városra és a környékre. Ha jó idő van, akkor a látóhatár akár a Balatonig is elér.

 

A képek egy részét a www.pecs.hu oldalról töltöttem.

 

Címkék: pécs város idegenforgalom

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ketszersult.blog.hu/api/trackback/id/tr30959328

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Énisági 2009.02.23. 11:12:27

Szép összefoglaló, érdekes volt pécsiként olvasni. Egy helyen helyesbítenék: a Nagy Lajos Gimnáziumot nem a jezsuita rend tartja fenn, hanem a ciszterci.
Ági

kétszersült · http://www.ketszersult.blog.hu 2009.02.23. 17:11:19

Kedves Ági!
Észrevételedet szerkesztőtársam, és a poszt szerzőjének nevében is nagyon köszönöm!
A Ciszterci rend jelenleg tartja fent az intézményt, vagy mi írtuk el, s anno is ők voltak a fenntartók, s nem a Jezsuita szerzetesek?
Visszajelzésed követően ki/átjavítjuk az érintett részt! :)
További szép napot!

u.i.: Amennyiben ottani lakosként úgy érzed, valamit kifelejtettünk, vagy egyéni élményed fűződik valamelyik helyhez, szívesen várjuk élménybeszámolódat, és a további információkat!
kS

RetroBence 2009.03.22. 18:58:26

Hali!!!

Én még szeretném megemlíteni, hogy a Tettye utca 14-es szám alatt érdemes megtekinteni a Mindenszentek templomát. Pécsett ez az egy templom maradhatott a keresztények kezében a Török Hódoltság alatt... Belülről nagyon szép oltárral találkozhatunk, ami a gótika jegyében készült fából... A gyönyörűen faragott oltáron négy szobor tekinthető meg / a négy evangélista -Máté, Márk, Lukács, János- a saját szimbólumjaikkal /. Én fontosnak tartanám még megemlíteni a Havihegyi kápolnát is.... A Pécs fölé emelkedő hegyen egy csodaszép kis templom található. Harangjának a zúgása az egész városban hallható. Nagyon szépen berendezett kis templom.GYönyörű kilátás nyílik éjjel a városra a templom mellett lévő kis dombokról!!!
Utoljára még megemlíteném a Posta-palotát, amely a város egy kis ékszerdoboza és a vele szemben elhelyezkedő Citrom utcát, amelynek hangulata tavasszal és nyáron leírhatatlan. :) Hangilatos kis cukrászdák és kávézók sorakoznak egymás után és még egy Bioétterem is található az utcában.
És még eszembe jutott valami, amit semmiképpen sem hagyhatok ki..... A Széchenyi téren található egy Coffein nevezetű kis kávézó.Nagyon hangulatos a berendezése, kedves a kiszolgálás, elfogatható árkategóriás, tavasztól-késő őszig rendelkezésre áll mindenkinek a nyitott terasz, ami a Széchenyi tér egyik legszebb részére nyújt kilátást!
Aki Pécsett jár, az feltétlenül tekintse meg a nevezetességeket és természetesen a gasztronómiába is "kóstoljon" bele....Megéri...
Bence
süti beállítások módosítása