„Jó kritikát csak arról az étteremről lehet írni, aminek fogyasztására két hét múlva is emlékezni lehet!” – tartja az étteremkritikusok javarésze, s úgy gondolom, most én is ezt a szempontot helyezem előtérbe. Bár a két hét jócskán elmúlt, máig kellemes emlékként van bennem a budapesti A38 hajóétteremben eltöltött néhány óra – s nem csak a társaságomnak köszönhetően.

Tavaly szeptember 19-e környékén Hencsómmal úgy gondoltuk, a „Pesti Broadway” színházas bulija előtt beülünk egy teára valahová. Régi vágyam volt az A38-ba ellátogatni -mely nem csak étterem: kultúr- és koncertközpont is egyben-, így nem is volt kérdés, hol kell leszállni a combinoról, elvégre mindketten szeretünk puccos helyekre járni – no persze, ki az, aki nem…

A Dunán fekvő hajóba épített étteremhez mind tömegközlekedéssel, mind autóval könnyen oda lehet találni, parkolási lehetőségek a rakparton vannak. Tetszett, hogy a hajótestbe még kerekes székesek is könnyen bejutnak, a recepció melletti lépcsőre liftet szereltek részükre. A félemeleten az illemhelyek, pár lépcsőfokra onnan a színvonalnak megfelelően berendezett étterem található, kicsit viccesen elszeparálva az igen- és nemdohányzó részét: jobb oldalán lehet, a balon már kevésbé.

Bár az asztalokon abrosz nem volt jelen, annak védelmét személyenként papír védte, rajta a hajó és egykori személyzete képével. A pohár, az evőeszközök már ott vártak minket, melyek közül az étkezéskor csak utóbbit cserélte le elegántos, illemtudó felszolgálónk.

De ne rohanjunk ennyire előre: hiszen csak egy teára ültünk be: a cserjéből ázott zöld koffeinlöket jókora bögrében érkezett csipeszes megoldással, amihez kellő felvilágosítást kaptunk. A méz tartája már kevésbé nyerte el tetszésemet: ezen a helyen ennyi pénzért had várjam el, hogy tiszta karafban érkezik.

Ismerem barátomat jó ideje, és tudtam, ha evésről van szó, benne nem fogok csalódni. Ő szerencsére nem egy „salátamajszoló”, fölös kilók miatt kimondottan aggódó leányzó, így nem kellett félnem, hogy győzködnöm kell, kis idővel megtekinthettük a szokványosnak nem igazán mondható étlapot.

Ajándékdoboznak tűnő fakockáról akarják elhitetni velünk: ebben található az éhség-csillapító kincs, mely komolyan mondom, elnyerte tetszésemet, és egy következő alkalommal szert is próbálok tenni rá. Ahogy kinyitjuk a sötét barnára festett ládikát ugyancsak kártyalapokon olvashatjuk a kínálatot. Lenyűgözött.

Úgy gondoltam, a levest hagyjuk meg másnak, így én csak nyúlcombot rendeltem vadasan, zöldséges gombóccal. Sajnos az eszem már nem a régi, így nem emlékszem, Hencsi mit evett, és a fényképét sem találom hirtelen (mintha tarja lett volna burgonyapürével és csicsókával???). Ha olvassa, biztos megírja! :)

A vadas isteni volt, a köretről nem is beszélve. A comb omlós, a mártás ízletes, a zöldségekkel spékelt „zsemlehenger” puha, és finom. Teljesen meg vagyok elégedve a szakáccsal, és tetszett a pincérünk bors-ceremóniája is: jókora borsőrlővel felszerelkezve érkezett az asztalunkhoz, majd kérdésére helyeslő válaszokat hallván már fűszerezte is étkeinket.

Bár az ételekkel nekem személy szerint semmi kifogásom sem volt, az már jobban szúrta a szemem, hogy az Isten tudja mióta porosodó pohárba kaptuk a vizet. Ám ez nem vette el kedvem a máktorta lemeózásától, melyről egyöntetűen állítottuk: mennyei.

Szeretném külön kihangsúlyozni a mellékhelységek tisztaságát is! A környezet levett a lábamról.

Ebédünk befejezése után kicsit még körül néztünk, s jól éreztük magunkat az Operett Színház fesztiválján.

(A legnagyobb csalódást a shéf távolléte okozta, így nem tudtam megtekinteni az étterem konyháját.)

A 10-es skála: az étteremrész attitűdjére 10, a WC-kre 9 pontot adnék annak a fránya két papírtörlőnek köszönhetően, amik a földön vártak. Az ételem íze egyértelműen 10 pontot kap, ám összesítve csak 8-at, mert a melegentartón való várakozás miatt kissé bebőrösödve érkezett hozzám. Viszont még ez sem vette el a kedvem attól a helytől, így összességében 9,5 pontot ítélnék oda.