Magyarországon bár kevésbé –ám semmiképp sem elhanyagolható módon-, tőlünk nyugatra és északra annál inkább megvan a sörfogyasztás kultúrája. A németek, osztrákok, csehek mind-mind nagy mesterei eme „sportágnak”. Viszont a legtöbb ideig mégsem ezen népek isznak. Sőt, a felmérések még azt is alátámasztják, hogy Nagy-Britannia lakói pontosan 18.14-kor kezdenek el a sörözni.

Egészségükre ;)

 

A SAB Miller italgyártó cég által finanszírozott, 15 európai országban 7500 résztvevő megkérdezésével összeállított közvéleménykutatás adatai szerint a britek valamivel több időt töltenek ivással a kontinens lakóinál.

A szigetországban közel fél órával tesznek túl az európai "kollégák" átlagos ivásidején, és 4 óra 27 percet töltenek a kocsmában. A bajnokok azonban nem a britek, hanem a dánok, akik röviddel háromnegyed öt előtt már a pultnál állnak, és csak tíz óra 45-kor veszik hazafelé az irányt.

Az európai ivási szokásokat elemző felmérés szerint a spanyolok már háromnegyed hatkor megrendelik az első korsót, míg a franciák 15 perccel később kezdenek inni.

A britek leggyakrabban pénteken térnek be az ivóba, de minden tizedik munkás ebédidőben is szívesen legurít egy sört, derült ki a válaszokból.

A Nagy-Britanniában fogyasztott alkohol összmennyiség fele sör formájában fogy, míg Csehország ebben a kategóriában Európa-bajnok, ott ez az arány 65 százalékos, állapították meg a közvéleménykutatók.

 

HAON.hu

 

 

Címkék: anglia sör alkohol felmérés kocsma nagy britannia beer

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ketszersult.blog.hu/api/trackback/id/tr60880828

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása