Szeretem a kávét. Vagyis inkább a tejet kávéval, cukorral, szépen tálalva. Pár évnyi unszolásra anyu a kávéfőzőnk halála után már olyan szerkezetet vett, amibe csak bele kell önteni a hideg tejet, és bár nem „ötcsillagos”, de elég jó minőségű tejhabot ont ki magából; ezért ha vendégek érkeznek vagy csak gondolok egyet, elő veszem a szép poharakat, s meglepem a családot cappuccinoval vagy melange-val. Készítettem is pár fényképet a legutóbbi próbálkozásaimról: melange kétféle képen, és jegeskávé.

Egészségetekre ;)

 

 

És ha már úgy belemerültünk a koffein élvezetbe, egy kis kávé-kultúra a Douwe Egberts jóvoltából:

 

A kávé felfedezése

Nem lehet pontosan tudni, hogy ki fedezte fel a kávé növény hatását és főzött először italt a kávészemekből. A kávé eredetéről kétféle legenda ismert. Az első egy Phazes nevű arab orvostól származik, aki  900-ban a kávét orvosságként említette. A másik történet (kb. Kr.e.  300-ból) szerint egy Káldi nevű kecskepásztorról szól. Mindkét történetnek több változata ismert, de a történet alapja megegyezik. 




Káldi legendája

A legenda szerint kb. Kr.e. 300-ban élt Etiópiában egy Káldi nevű kecskepásztor, aki észrevette, hogy a kecskék bizonyos piros bogyók legelése után egészen estig rendkívül aktívvá váltak. Ő maga is megkóstolta a bogyókat, és ugyanazt a hatást tapasztalta. Elmondta ezt a közeli apátságban élő szerzeteseknek, akik szintén elkezdték a bogyókat enni, hogy az esti ima során sokáig fenn tudjanak maradni. A szerzetesek véletlenül rájöttek, hogy ha a megpörkölik a bogyókat és italt főznek belőle, akkor ugyanazt a hatást érik el, de az íze messze finomabb. Ettől fogva a kávébabot és a belőle készült italt luxus élénkítőszernek tartották.

Hogyan terjedt el a kávé az egész világon ?

A kávét először Jemenben kezdték el termeszteni, ahol teraszos gazdálkodást folytattak. A kávézás szokását mohamedán zarándokok vitték magukkal Mekkába és Medinába menet, innen terjedt tovább a kávé fogyasztása az egész Közel- Keletre. Később a kávétermesztés továbbterjedt Arábiába és Egyiptomba, ahol a kávé (vagy "Kahweh") fogyasztása hamarosan mindennapi szokássá vált.

Csak a XVII. század elejétől kezdték a kávét megismerni Európában , de népszerűsége gyorsan növekedett. Kávéházak épültek, Olaszországban, Nagy Britanniában, Hollandiában, Franciaországban és Németországban. A XVIII. század elején a hollandok kávéültetvényeket létesítettek Indonéziában, és a franciák elvittek néhány ültetvényt Martiniquera, míg a spanyolok a Karib tenger térségében Közép Amerikában és Brazíliában kezdtek kávét termeszteni.

Mi a helyzet a kávéval manapság ?

Ma Brazília a világ legnagyobb kávétermelője, amelyet Vietnam, Kolumbia és Indonézia követ a sorban. Sok más kávétermelő ország is van, de azok termelési volumene jelentősen kisebb. Mi a helyzet a fogyasztással? A világ minden táján isznak az emberek kávét. Számos recept és még több szertartás kapcsolódik a kávéhoz, és mindenki ismeri a kávét! Becslések szerint több mint húszmillió ember végez a kávéval kapcsolatban lévő munkát.

 

Címkék: kávé desszert melange kávé történelem

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ketszersult.blog.hu/api/trackback/id/tr21961163

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Orsi(Kiskanál) 2009.02.23. 19:49:35

Szia!
Azt hiszem úgyanúgy érzünk mindketten a kávé iránt!:)Mostanság én is egyre gyakrabban csinálok magamnak capuccinot.Viszont nagyon szívesen csinálnék latte-t vagy melange-t is,de sehogy sem sikerül a rétegezés...elárulnád a titkát?
Üdv:Orsi

Chez Christine 2009.02.23. 20:01:17

@Orsi(Kiskanál): Szia Orsi, bocsika, hogy belekotyogok... Nekünk ugyan nem a kávéfőző ontja a tejhabot, hanem egy csoda kis szerkentyű, tejhabosító két cerkaelemmel :)
Volt, hogy 5 rétegű tejes kávét tudtam csinálni. A lényeg itt azon van, hogy a kávé és a tej közel azonos hőmérsékleten legyen, és csőrős köntővel öntjük a felhabosított tejbe a forró kávét, szépen lassan. Tutira nem fog összekeveredni, csak rétegesen. Jó próbálkozást!! :D
Hűűű...erről én is teszek majd egy megemlékezést :) Nagyon szépen a képet/kávék!

Orsi(Kiskanál) 2009.02.23. 20:37:31

Köszi Kriszti!
És az mindegy hogy a közepén öntöm-e a kávét,vagy a pohár szélén?Kiskanál sem kell hozzá?
Kriszti várom a posztodat!
Tudjátok amúgy mit nem értek,hogy ezeket a "capuccino porokat",hogy lehet capuccinonak nevzni,főleg egy mogyorós ízesítésűt.Köze nincs a capuccinohoz,persze manapság bármit el lehet adni.Na mindegy csak a múltkor eszembe jutott valamelyik üzletbe...:)

kétszersült · http://www.ketszersult.blog.hu 2009.02.23. 20:57:17

Sziasztok!
Kriszti, a szerkezetedről még nem is hallottam, ezért főleg kíváncsi vagyok te munkáidra! (Megköszönöm, ha belinkeled ide is majd, nem mindig van lehetőségem szörfözni)
Mostanában tettem szert nagyobb lond-drink-es pohárra, ez az öt réteg megmozgatta a fantáziámat! :)

Orsi!
Tapasztalataim alapján fontos, hogy középen öntsd rá a kávét (egyes gépeknél megoldható, hogy eleve a tejhabra főzd), így nem fog meglátszani a pohár szélén! Semmiképp se használj kiskanalat, mert amint belerakod, az elkezdi összekeverni a rétegeket, s máris oda a csoda!

A melange esetében elsőként a tejhabot eresztem a pohárba, majd középen egy nagy evőkanál mézet csurgatok bele, ami szépen leül az aljára. Ezután jön a kávé.

Igen, a porok nekem sem a barátaim, nem is iszom ilyeneket, és nagyon kiakadok, ha porból készült "cappuccinot" kapok egy-egy kávézóban - ilyenkor általában a "Köszönöm, de nem ezt kértem!", s a mosoly segít rábírni a felszolgálót az eredetihez hasonló koffein-bomba szervírozására.
Ennél jobban már csak a por leveseket bírom! :)

Szép napokat ;)

Orsi(Kiskanál) 2009.02.26. 08:53:30

Na harmadszorra csak sikerült!Még nem olyan tökéletes mint a tied,de még dolgozom rajta:)Köszi mindenkinek a segítséget mégegyszer!

kétszersült · http://www.ketszersult.blog.hu 2009.02.26. 16:57:00

@Orsi(Kiskanál): Szia! Örülök sikerednek, várom a képeket! (Aztán csak óvatosan a poharakkal, mert ha tetszik, fondorlatos módon kikunyizom tőled :P)

Chez Christine 2009.03.05. 14:36:10

Na, megcsináltam én is a csíkos kávét :)
chezchristine.blog.hu/2009/03/05/csikos_kave
Üdv,
Kriszti
süti beállítások módosítása