- Légió, pihenj! Katonák! Ti, akik a Római Birodalom diadalmas ércsasait elhoztátok Pannónia földjére, kiáltsátok háromszor és harsányan: Ave Caesar! - A felszólításra néma csend volt a válasz. - Mi az? Valami baj van? Hogy éhesek vagytok? A kincstári vöröshagymát és fokhagymát parancs nélkül megenni tilos! Tömjétek meg bendőtöket - káposztával... Rögtön beérnek a szekerek! - Erre már felhangzott: Ave Caesar!

Valahogy így kezdődött a dolog.

A káposzta megromlott a hordókban. Lucskos és savanyú lett. Így is megették és rájöttek, hogy kellemes ízű és egészséges. Hogyan készült? Csak úgy magától. A hepehupás országutakon a hordókba rakott káposzta összenyomódott, összerázódott - és erjedésnek indult, így született az ínyencfalat.

Savanyukaposzta.jpg

Az eset híre Rómába is eljutott. Az újfajta étel ott is ízlett. Mivel az áll a receptben, hogy a káposzta csak zötykölődve válik jóízűvé, a káposztáshordókat szekerekre rakatták a patríciusok, és addig fuvaroztatták az antik Róma macskakövein, míg megerjedt - kínjában. A szegényebb polgárok káposztás puttonyt akasztottak a rabszolgák hátára, azzal kellett a ház körül futkosniuk - savanyítás céljából. A káposztasétáltató "eleven szerszámok", a római rabszolgák jöttek rá arra, hogy a káposztát csak erősen le kell a hordóban nyomkodni, erjed az sétáltatás nélkül is.

a töltött káposzta nálatok
levélbe csavart vs külön gombócokból áll

Várjuk véleményed kommentben és a facebookon!

2×Sült  hogy tetszik?

Forrás, káposzta

Címkék: savanyú káposzta káposzta tudd+

Szólj hozzá!

A bárpultnál vagy a bőrfotelben, egy pohár skót whisky mellett ülve már csak egy különleges folyamat végeredményét élvezhetjük: 16 C°-on, jég nélkül. De vajon mi az a titkos recept, amely a vizet, az árpát és a tölgyfahordó zamatát felhasználva ezt az italt egyedivé teszi? Miért csak párszázezer litert gyártanak, amikor több milliót is lehetne?


blendeles_elott.jpgSkóciában 3 korty Famous Grouse whisky fogy el minden egyes másodpercben! A tekintélyes szám igazolja, hogy érdemes a hagyományok útján maradni. Ezt teszik a Glenturret lepárlóüzemben is, ahol évente mindössze 189 000 liter készül a füstös ízű fajdkakasos scotch-ból (új technológiával ugyanennyi idő alatt több mint 9 millió liter alkohol lepárlása lehetséges). Mégis, pont ez a titka és egyben erőssége is a skóciai lepárlónak – emellett pedig a házasítatlan maláta!

Az élet vizének születése a malátázott árpa őrlésével kezdődik, amelyet a mesterek hatalmas, kör alakú, fémüstökben kevernek forró vízhez. Amikor a masszában a cukor feloldódik, a cefrét kivonják az óriás kádakból. A műveletet a szakemberek háromszor ismétlik meg. Az italt ezután lehűtik, és fából készült erjesztőkádakba teszik. Ebben a fázisban, amikor a cukor alkohollá alakul, még mindössze 5-10% közötti erősség jellemzi a készülő Famous Grouse whiskyt.

hordotoltes.jpgHordótöltés

A lepárláskor egy kézzel megmunkált rézedénnyel dolgoznak a mesterek: amikor az ital gőze az edény nyakához ér, a párát lehűtik, így az folyékonnyá válik. Ekkor már 60-70%-os az alkoholtartalma, amelyet vízzel gyengítenek, mielőtt az ital a hordókba kerülne. A lezárás előtt a minőséget egy arra kifejlesztett mérőeszközzel ellenőrzik, majd elindul az a legalább három éves életszakasz, amíg a nemes ital ízét megbolondítja a tölgyfa zamata. A hordókban addig hagyják állni, amíg a kóstolás nagymesterei érdemesnek nem találják a blendelésre, azaz a különböző évjáratok házasítására.

orles.jpgGabonaőrlés

Miután Skócia legkedveltebb whiskyjének minden egyes üvege átment a 8759 ellenőrzési ponton, Neil Cameron termelési igazgató mondja ki a végszót, és engedi palackozásra a nemes italt.

Neil_Cameron_ellenoriz.jpgNeil Cameron ellenőrzi a minőséget

A Famous Grouse elkötelezett híve a mértékletes alkoholfogyasztásnak.

Forrás és képek

Címkék: skót whisky Famous Grouse

Szólj hozzá!

Egy újonnan megjelent tanulmány azt mutatja, hogy a rendszeres alkoholfogyasztók kisebb eséllyel halnak meg idő előtt, mint az emberek, akik soha nem hódoltak az alkoholnak. Jól olvasta: a Time magazin szerint az alkoholtól való teljes tartókodás rövidebb élethez vezet, mint a következetes, mérsékelt alkoholfogyasztás.

Meglepő? A szigorúan ellenőrzött tanulmány 55 és 65 év közötti embereket vizsgált 20 éves időszakot felölelően társadalmi-gazdasági státuszt és fizikai aktivitás szintjét is figyelembe véve. A tanulmány vezetője Charles Holahan volt, a University of Texas pszichológusa. Kiderült, hogy a halálozási arány azok között volt a legmagasabb, akik soha egy kortyot sem ittak, alacsonyabb a nagyivók, és a legalacsonyabb a mérsékelt alkoholfogyasztók közt, akik 1-3 italt fogyasztottak naponta.

534514_492527580771404_1052830394_n.jpg

A vizsgálatban 1824 résztvevő volt, akik közül a mérsékelt ivók 41 százaléka korábban hunyt el a nem ivók óriási 69 százalékához képest. Eközben a nagyivóknak 60 százalékos halálozási aránnyal sokkal jobban ment, mint az absztineseknek. Annak ellenére, hogy a nagyivóknál jellemző a cirrhosis és a többféle rák megnövekedett kockázata, nem is beszélve a függőségről, a balesetekről és a rossz ítélőképességről amit az ivászat okozhat, úgy látszik még igy is kisebb valószínűséggel halnak meg, mint azok az emberek, akik sosem isznak.

Egy lehetséges magyarázat erre az, hogy az alkohol a társadalmi hálózatok fenntartásához nélkülözhetetlen, a társasági élet pedig szükséges az ember mentális és fizikális egészségéhez. Az absztinensekről kimutatták, hogy gyakrabban mutatják a depresszió jeleit, mint tivornyázó társaik. Nem is beszélve a mérsékelt alkoholfogyasztás (különösen a vörösbor fogyasztás) esetleges szív-és keringési egészségügyi előnyeiről, és az emberek szociabilitásának fokozásáról.

Bár még mindig fontos, hogy felelősségteljesen igyunk, erre a tanulmányra koccinthatunk egyet!

Forrás

Címkék: élet halál alkohol egészség pia alkoholizmus

Szólj hozzá!

Az égvilágon semmi! Ez az étel a magyar konyha sajátos étele. Nevével ellentétben nem székely eredetű, a hagyományos erdélyi konyha nem ismeri.
szekelykaposzta.jpg
Az étel receptje Székely József vármegyei főlevéltáros nevéhez fűződik, aki Petőfi Sándor kortársa és barátja volt. 1846-ban mindketten Pesten a Gránátos utcai (ma Városháza) Komló-kertben ebédeltek, de mire beértek, már kifogyóban voltak az ételek. A kocsmáros, Székely kívánságára a maradék savanyúkáposzta-főzeléket és sertéspörköltet összekeverve szolgálta fel. 

Petőfi legközelebb ugyanezt rendelte, és „Székely-káposzta” néven hivatkozott az ételre.
(Az éttermet az 1890-es évek végén bontották le, helyén háromemeletes bérház épült.)

 550842_388319327907342_736687791_n.jpg

Forrás: Tóváros Pizzéria. Kép innen.

Címkék: káposzta székely székelykáposzta Petőfi tudd+

Szólj hozzá!

Amikor korábban a Nagyanyáink antibiotikum nélküli bölcsességeiről írtunk, elég kis teret adtunk a gyömbérnek. Ezt pótolva íme egy, a facebookon talált szösszenet a fűszer pozitív hatásairól. Mert a gyömbér hatékonyabban öli meg a rákos sejteket, mint a rák elleni gyógyszerek.

unicafe.hu-a-gyomber-003.jpg

A gyömbérről már nemcsak az az ismert tény, hogy a kurkuma unokatestvére, hanem az is, hogy képes csökkenteni a daganatok méretét. Meghökkentő az, hogy a gyömbér még hatékonyabbnak bizonyult mint sok rák elleni gyógyszer amelyekről egyébként is kimutatták, hogy teljesen hatástalanok és valójában felgyorsítják a rákos betegek halálát.


Gyakran fogyasztják szerte a világon kis adagokban élelmiszeripari termékek és italok formájában, a gyömbér gyógyító tulajdonságai messze meghaladják a fejlett gyógyszeripari találmányokat.

gyömbér1(2).jpg

Az egyik tanulmányban a gyömbér- kivonat egerek prosztata daganatának méretét 56%-al csökkentette. Rákellenes tulajdonságai mellett észleltek gyulladás csökkentő hatását is. Azt is meg kell jegyeznünk, hogy gazdag forrása az élet minőségét javító antioxidánsoknak is. De mi a helyzet a rák elleni gyógyszerekkel? Lehet, hogy ez az egyszerű fűszer tényleg lekörözi a korszerű gyógyszereket, amelyeket gyakran tartanak számon az “egyetlen lehetőség”-nek rákos betegeknél?

Kiderül már lassan, hogy a rák elleni gyógyszerek nem csupán hatástalanok a daganatok ellen, hanem ennek ellenkezője az igaz rájuk. A daganatok egyre nagyobbak lesznek tőlük és a páciens gyorsabban bele is hal igy a rákba. Pontosabban, a daganatokról már megállapították, hogy a konvencionális kezelések hatására egyre nagyobb és erősebb formában térnek vissza mint korábban. Mi több, a “átméreteződés” folyamatát nagyon agresszívnak találták. A bostoni Medical Center tudósai szerint a prémium árú gyógyszerekről elmondható, hogy halálos ítéletet jelentenek a betegek számára.

Gyömbér marinált kicsi.jpg

“Bármit is manipulálunk a daganatokkal azok akaratlanul is növekedni fognak, vagyis a rákos sejtek száma egyre gyarapodni fog, több áttét lesz belőlük. Vagyis végül is a beteg meghal.”- mondta a tanulmány szerzője, Dr. Raghu Kalluri.

Ezeket a gyógyszereket tekintik tudományosan bizonyított megoldásnak jelenleg a egészségügyi tisztviselők.

Miközben a gyömbérnek gyakorlatilag nincs mellékhatása és számos kultúra használta évszázadokon át élelmiszerként. Ahelyett, hogy szuper daganatokat képeznénk, a 100%-osan tiszta gyömbér kivonatról kimutatták, hogy jelentős daganat növekedést gátló és sejthalált előidéző hatások egész spektrumával rendelkezik a prosztatarákos sejtekre nézve. Több mint 17 más tanulmány is hasonló következtetésekre jutott a gyömbér daganatellenes hatására nézve. A fűszernövény pozitív hatásai több másféle betegségben is jelentkeznek.

Egy pofon egyszerű, extrán gyömbéres ital:

lead_300x200.jpgA gyömbéres limonádé,

melyhez nem is kell mást elővennünk, mint egy citromot, melynek kinyomott levét egy kevés vízzel összeturmixoljuk a tisztított, kis darabokra szelt gyömbérrel (vagy a boltokban kapható gyömbérporral), majd vízzel hígítva télen-nyáron egészséges frissítőnk lehet.

Forrás: Alternatív Répa. Képek: egyik, másik, harmadik, limonádé

Címkék: praktika egészség gyömbér limonádé antibiotikum

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása
Mobil