Mónika tegnapi ebédjüket mutatta be levelében. Bár a tálaláson tényleg lenne mit csiszolni (miért kell ezt titokban csinálni?) maga az íz kombináció finom lehet (főleg, hogy nem egy ismerősöm alapból tesz cukkinit a lecsójába).

Egyes feltételezések szerint az egytálétel tipikus magyar ízvilágot tükröz, s rengeteg variációját ismerjük. Van, aki tojással, mások kolbásszal, megint mások tökkel készítik. Néhol nokedlit, máshol rizst kevernek bele.

Vasárnap a testvérem az unalmassá vált ételek után előrukkolt egy gyorsan elkészíthető étellel, aminek az a neve, hogy lecsóval töltött cukkini.
A lecsóval kezdtük, amit szerintem mindenki ismer és tudja, hogy miből és hogyan készül. A cukkinit meg miközben főztük a lecsót, kikapartuk a közepét megsóztuk és beraktuk a hűtőbe. Főzés után a cukkiniket kivettük a hűtőből, megtöltöttük lecsóval és beraktuk a celofános tepsis sütőbe.

Ui.: Tudom, hogy lehetne javítani a tálaláson, mert nem olyan szép, mint a szerkesztőé vagy más olvasóé, de titokban csinálom, ami nem könnyű.

Bár Mónika szerint mindenki tudja, hogy készül a lecsó, én azért leírom, hogy nálam mit takar a szó – vagy inkább mi az alapja, mert szinte sosem készítem kétszer ugyanúgy.

A szeletekre vágott vöröshagymát kevés olajon vagy vajon megdinsztelem, majd a bǎtonokra, azaz hasábokra vágott paprikát hozzáadom. Amint az rottyant egyet, sózom, borsozom és cikkekre vágott paradicsomot adok mellé. Amikor levet engedett fűszerezem borsikafűvel, majoránnával, néha még friss rozmaring, bazsalikom is kerül az edénybe, és zsírjára pirítom. Eztán már csak a kedvem mondja meg, éppen tojást adok-e hozzá, vagy galuskát, netán kenyérrel fogyasztom.