"A török császárnak igen fájt a foga Bécsre, s el is határozta, hogy elfoglalja. Hatalmas seregével körülvette a várost, s bár nap nap után hevesen ostromolta, támadásait a védők - köztük a céhek hősiesen harcoló tagjai - mindig visszaverték. A kudarc után az ostromlók elvonultak Bécs alól. A város falain kívül épült Szt. István-templom tornyára, ahová a törökök kitűzték a félholdat, visszakerült a kereszt. Ekkor, 1529-ben, tehát csaknem 450 esztendővel ezelőtt készítette a török félhold formájára az első kiflit egy Wendler nevű bécsi sütőmester. Ez a kifli hiteles története."

kifli.jpg

A kifli osztrák állampolgársága, bécsi születése szinte kétségtelen. Ráth-Végh István is így vélekedik A varázsvessző című munkájában. Itt olvassuk, hogy a kifli ötlete az első bécsi kávéház-tulajdonos, Kolschitzky úr agyában született meg. Elhatározta, hogy mivel a bécsiek eleget koplaltak az ostrom alatt, most meg fogja velük etetni a félholdat. Megbízott egy péket, süssön a kávé mellé félhold alakú süteményeket, s ezzel megszületett a kifli, melynek a francia neve, a croissant félholdat is jelent. Bécsi nevét onnan kapta, hogy a félhold az István-templom tornyán jelent meg, s az orom németül úgy hangzik: Gipfel!

Forrás, kép

Címkék: kifli tudd+

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ketszersult.blog.hu/api/trackback/id/tr144883678

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.