Azt még a kutatók sem tudják, melyen hatással lesz az idei turizmusra a gazdasági világválság – ám ha abból indulok ki, hogy egy-egy szombati napon a fehérvári Alba Plazaban működő Don Pepében nem sok csökkenést vettem észre, s azért csak-csak olvasni lehet új éttermek nyitásáról és néhol még munkát is kínálnak -, nem hiszem, hogy jelentős csökkenésre kell számítaniuk a turista központoknak.

Prágában járva február közepén is rengeteg turista nézelődött a Károly hídról (ezek után bele sem merek gondolni, hogy főszezonban mi lehet ott), s a pécsi Utazás Kiállításon dolgozó ismerősöm is jelentős tömegről számolt be a minap.

Az [origo] s a Times azért összeállított nekünk 25 hasznos tanácsot, mire érdemes odafigyelni nyaralásunk során.

1. A szállodai minibárt ezután legfeljebb csak a napközben a városnézés során vásárolt üdítők és csokik hűtésére használjuk, s bármilyen csábító is az esti tévézés közben a minibárban lévő méregdrága csipsz, ne bontsuk ki, túlságosan drága nassolás.

2. Kizárólag a fapados légitársaságok bevételeit gyarapítja az elsőbbségi beszállás lehetősége, ugyanis a világon semmi értelme sincs, csak a felárat kell kifizetni érte. A fapadosok által használt repülőgéptípusokban a lehető legtöbb ülőhelyet zsúfolják be, ezért sokkal nagyobb lábtérre nem számíthatunk (legfeljebb a vészkijáratoknál), s a legtöbb reptéren a hátsó ajtóknál is ki lehet szállni. A transzferbusz pedig úgyis megvár, így sok időt nem nyerünk, ha előbb jutunk fel a fedélzetre.

3. Ha van rá lehetőség, mindig előre foglaljuk le a szállodai szobát (akár interneten, akár telefonon), a legdrágább tarifát ugyanis akkor számítják fel, ha csak "beesünk" az utcáról. Tévhit, hogy ha utazási irodánál foglalunk, mindenképpen drágább lesz a szobaár, ugyanis az irodák legtöbbször kedvezményes árakat kapnak a hotelektől - lásd, bár nem főszezon, 2900 Ft/fő/éj áron voltunk a Hutel u Sladkuban, mely magában foglalta a reggelit is! - a szerk

4. A legolcsóbb megoldást, ha autóval szeretnénk átkelni a La Manche-csatornán, a SeaFrance társaság járatai jelentik.

5. A fapadosok akkor a legolcsóbbak, ha nem adunk föl egyetlen csomagot sem, minden holminkat a kézipoggyászban visszük föl a fedélzetre és természetes a saját szendvicseinket fogyasztjuk az út alatt. Biztosak lehetünk benne, hogy a légitársaságok mindig kitalálnak valami új szolgáltatást, amivel megdrágíthatják az utazást, foglalás előtt gondosan tanulmányozzuk ezeket.

6. Reggelizzünk bőségesen a szállodában, így városnézés során beérjük majd egy olcsóbb szendviccsel is. - A mi prágai utunkkor is az ár tartalmazta a reggelit, s nem is volt panasz: reggel úgy jól laktunk, hogy öt óráig kjára gondolnunk sem kellett! - a szerk.

7. A repülőjegy lefoglalása előtt, érdemes böngészni valamelyik árösszehasonlító oldalt is, például a Skyscanner.com-ot.

8. Ha van euró alapú bankkártyánk, olcsóbban juthatunk készpénzhez a nyaralás alatt.

9. Párizsi romantikus hétvége helyett vigyük kedvesünket Brüsszelbe. A hivatalnokok hétvégére hazamennek, olcsóbbak a szállodák és az éttermek is.

10. A tengerparti nyaralásoknál ez ma már természetes, de a városlátogató utaknál is érdemes apartmant foglalnunk szállodai szobák helyett. A nagy foglalóoldalakon már ezt az opciót is felkínálják. A száláshelyeken felszerelt konyha van, ahol főzhetünk magunknak. 

 

11. Ha a nyaralás alatt autóbérlést tervezünk, előzőleg érdemes regisztrálni magunkat az autóbérlő cégek ingyenes hírleveleire. Ennek két haszna, van: mindig értesülünk az akciókról és nem kell sorban állnunk az irodában, hanem mindent előre elintézhetünk, s az autó ott vár minket a repülőtéren.

12. Együnk az utcán. Az utcai étkezdék nemcsak olcsóbbak a hagyományos éttermeknél, de meglepő módon legtöbbjükben az étel is frissebb.

13. Ahol csak lehetséges - és fogyasztható a csapvíz - ne vásároljunk egy alkalomnál többször üveges vizet, mert nemcsak pénzbe kerül, de felesleges szemetet termelünk ezáltal. Ivókutaknál töltsük újra üvegünket.

14. Mindig vásároljunk közlekedési kártyát. A legtöbb európai nagyvárosban nemcsak a helyi közlekedési eszközöket használhatjuk ezekkel, hanem éttermekben, szórakozóhelyeken és múzeumokban is kedvezményeket kapunk.

15. Hotel helyett aludjunk hostelekben. Ma már nemcsak a diákoknak éri meg az olcsó és legtöbbször jó helyen lévő szállások igénybevétele. A sztereotípiákat leküzdve kétágyas, tiszta szobákat fogunk találni, remek reggelivel és ami a legfontosabb, a szállodaiaknál jóval kedvezőbb árakkal.

16. Ha mindenképpen egy helyi idegenvezetővel szeretnénk felfedezni a várost, ne fizessünk érte feleslegesen. Ehelyett keressünk önkéntes idegenvezetőket például a greeternetwork.org-on, ők biztosan a legjobb helyeket mutatják meg a városban.

17. Érkezés után a repülőtéren markoljunk fel egy adag ingyenes magazint, jó sok akciót, promóciót fogunk bennük találni, amelyekkel szintén csökkenthetjük költségeinket.

18. Ha Horvátországba készülünk, ne a határon váltsunk pénzt. Ez ugyan jóval kényelmesebb minden más megoldásnál, de a váltási árfolyam általában itt a legrosszabb. - Viszont februárban Prágában olcsóbban tudtunk volna koronát venni, mint idehaza tettük: ott 9 Ft-ért adtak volna egyet, míg itthon legolcsóbban is 10.90-ért kaptunk; hivatalos helyeken persze – a szek.

19. Repülőjegy foglaláskor sokat spórolhatunk, ha hajlandóak vagyunk bonyolultabb, több átszállással megközelíteni a kiválasztott nyaralóhelyet. A legnépszerűbb spanyolországi szigetekre hihetetlen árakon juthatunk így el.

20. Ha nem bízunk a helyi taxisokban, kérjük meg a szálloda portását, hogy hívjon egyet nekünk. Persze, ne a hotel Mercedes limuzinját, hanem a helyi taxivállalat autóját, ha egy mód van rá.

21. Párizsban minden hónap első vasárnapján és július 14-én ingyenesen juthatunk be a Louvre-ba. Mindenhol érdeklődjünk az ingyenesen megnézhető látványosságok felől. Teljes városnézéseket lehet úgy lebonyolítani, hogy egy fillért sem fizetünk a belépőjegyekért.

22. Általában igaz, hogy annál olcsóbban jutunk repülőjegyhez, minél korábban foglaljuk le a jegyet. Ez a charterjáratok esetébn nem így van. A nyári charterekre legtöbbször a szállás megvásárlásával együtt juthatunk fel, viszont, ha egy gép foglaltsága viszont nem megfelelő, a bérlő utazási irodák az utolsó pillanatban csak repjegyeket is piacra dobnak - legtöbbször igen alacsony áron - hogy így csökkentsék költségeiket. Ki utasítana vissza egy 10 ezer forintos jegyet a török riviérára?

23. Utazzunk interrail bérlettel. Az európai országokra érvényes vasúti jegyek ismét divatba jönnek és az áruk is megfizethető. Az egy zónához tartozó országokat így akár úgy is bejárhatjuk, hogy minimális összeget fordítunk szállásra.

24. A repülőtéri taxik helyett inkább busszal, vagy ahol van rá lehetőség, vonattal menjünk a városba. A repülőtéri taxisok mindenhol drágább tarifával dolgoznak.

25. Alkudozzunk, kérjünk árkedvezményt a szállodáknál és az utazási irodáknál is, manapság égető szükségük van a turistákra és ezt ügyesen ki lehet használni.

A képek egy része saját készítésű, ám van pár, mely az [origo] oldaláról való.

Címkék: tipp utazás válság nyaralás idegenforgalom

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ketszersult.blog.hu/api/trackback/id/tr10992677

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.