Amióta anyukám felfedezte az NLC fórumot, meglehetősen nagy függőséget és baráti kört alakított ki magának. Van szerencsém jópár kedves ismerősével nekem is találkoznom, így nem csak ő, én is remek embereket ismerhetek meg, és a fentebb említett oldalról recepteket, gasztro-gondolatokat csempészhetek.

Mára már közös barátunk, a Svédországban élő, lányát számomra nevelgető csodálatos teremtmény kérésére egyik kedvenc palacsinta-típusom receptjét szeretném prezentálni, nem csak Ildi részére ;)

 

A francia palacsintával elsőként a székesfehérvári Diófa Étteremben találkoztam, még szakács tanuló koromban. A közkedvelt desszertet fehércsoki mártással és gyümölcsökkel tálaltuk, no és mentalevéllel, mellyel igazán hangulatos végszót kapott az ebédjét nálunk töltő. Ez a palacsinta típus kellően más gasztronómiai élményt nyújt  hagyományos társaihoz képest: vastagabb, s lágyabbak, tölteni szinte lehetetlen. Isteni mártásokkal és csak kakaóval megszórva is.

 

A francia palacsintát hazánkban is közkedvelt testvérével hasonlóan kell elkezdeni –ám ha kötekedni akarunk, ez már az első lépésben is eltér-: egy nagyobb tálba 2-3 tojássárgáját kikeverünk 2-3 kanál cukorral és egy csipet sóval, egy citrom és egy narancs reszelt héjával és fahéjjal, majd közel egy liter tejjel. Körülbelül olyan sűrű legyen, mint a rendes palacsinta tészta. Ezután fokozatosan belekeverjük a kb. 1 kg lisztet. A tojásfehérjéket habbá verjük cukorral, majd óvatosan a tésztához keverjük – figyeljünk, hogy ne törjük össze teljesen. Teflon sütőt forrósítunk, vajjal kikenjük (én nemes egyszerűséggel fogom a tömb vajat vagy margarint, és a csomagolástól megszabadított végével „kifestem” a serpenyőt), majd egy nagyobb merőkanálnyi tésztát úgy fél centi vastagon eloszlatunk. Nem kell, hogy körbe érjen!

 

Fehércsoki mártás: vízfürdő felett olvassz meg egy tábla fehércsokit, majd öntsd fel kb. 2,5 dl főzőtejszínnel. Adj hozzá mentalevelet vagy szirupot (élő menta esetében mehet bele egy egész szál, úgyis kiszedjük a végén), s forrald össze. Amennyiben nagyon sűrű lett, tejjel hígítsd! Hidegen és melegen is kiváló, hűtőben 2-3 napig simán eláll.

Ha a barnát szereted: lényegében mindegy, milyen színű a csoki, amit a desszertedre öntesz, barna csoki esetében viszont lehet, hogy szükség lesz egy kis kakaóval színezni. Ebbe a menta mellé érdemes rumot vagy whiskeyt adni.

 

A képeket Cézár imádótól és az Édenkert.hu oldalról vettem!

 

Címkék: recept csoki palacsinta mártás desszert fehércsoki francia palacsinta

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ketszersult.blog.hu/api/trackback/id/tr58990274

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.