28.
december

Szabályzat

kétszersült  | 

A Kétszersült blog elsődleges céljának tűzte ki, hogy a vendéglátóipari egységeket látogatók, valamint a Szerkesztők egyéni észrevételeit a nyilvánosság elé tárja. Hiszünk abban, hogy a felvetett hibákat a szakmabeliek megpróbálják orvosolni, ezzel elősegítve a vendéglátás fejlődését. A blogon a negatív és a pozitív észrevételek is megjelennek.

Viszont a Kétszersült blogon nem csak tapasztalatokat és észrevételeket, hanem szakmai kérdéseket illetve válaszokat is olvashattok, továbbá feltehettek. Ezenfelül receptek és nyereményjátékok, valamint idegenforgalmi helyszínek, látványosságok is megtalálhatók, így a portál egyaránt nyújt segítséget étteremkeresőknek, laikusoknak, főzni szeretőknek és idegenvezető tanulóknak, turistáknak egyaránt a vendéglátás-gasztronómia és az idegenforgalom szakterületeken belül.

A blog szerkesztői mindent megtesznek a hiteles és olvasóbarát megjelenés érdekében, viszont ez nem zárja ki a hibalehetőségeket. Amennyiben olyan tartalommal ütköztél, melynek eredeti szerzője nincs megjelenve (természetesen a szerkesztőség saját tulajdonai ebbe a körbe nem tartoznak bele), esetleg sérti, vagy sértheti az olvasók személyi jogait, kérlek feltétlen jelezd a Főszerkesztőnek a ketszersult@index.hu e-mail címre! Ugyanide várjuk ötleteidet és írásaidat is!

  

1.) Bejegyzések, cikkek, postok, kritikák, képek, receptek

- A Kétszersült blogon megjelent cikkek egy részét e-mailben beérkezett észrevételek, továbbá a Főszerkesztő által írt, vagy éppen publikálásra érdemes cikkek, receptek és más oldalakon megjelent vélemények, tartalmak teszik ki - utóbbiak természetesen az eredeti szerző megjelölésével. Bárki küldhet észrevételt a ketszersult@index.hu címre. (A beérkezett levelek és a másolt tartalmak a megjelenéskor idézőjeles keretet kapnak. Ez különbözteti meg az általunk írott bejegyzésektől).

- A blog készítői nem tudják a beérkezett levelek valóságát ellenőrizni. Minden esetben a beküldő vállal felelősséget azért, hogy az általa beküldött kritika, vélemény valós, és az általa leírt esemény „akkor és ott” történt meg. Amennyiben az érintett vendéglátóipari egység vizsgálatot kezdeményez, és kiderül, hogy a levél beküldője félrevezette őket, a szerkesztőket és az olvasókat is, eljárást fogunk ellene kezdeményezni. Az író kilétét könnyen megtudhatjuk, az általa beregisztrált e-mailcímről és a hozzá tartozó IP címről. 

- A beküldött észrevételnek tartalmaznia kell a leírt esemény pontos helyét és idejét, valamint olyan adatokat, ami alapján az eset beazonosítható. Tartalmazhat továbbá képet és videót. A Kétszersült a beküldött észrevételeket a publikálást követően továbbítja, továbbíthatja az érintett üzlet felé.

- A bejegyzések címeit a levél beküldője adja meg. Amennyiben ez elmarad, a blog szerkesztője a levél tartalmával megegyező címet talál ki. 

- A beküldő a levél elküldésével hozzájárul, hogy az általa készített képet a Kétszersült más cikkekben is felhasználhassa, átméretezze, és minőségileg javítson rajta. Amennyiben a beküldött kép nem saját készítésű, minden esetben meg kell jrlölni a pontos forrást. Amennyiben ez nem történik meg, a forrásmegjelölés hiánya nem a Blog készítőinek hibája, emiatt felelősségre nem vonhatók! Amennyiben több cikkben jelenik meg ugyanaz a kép, a Kétszersült Blog Szerkesztői nem kötelesek minden cikkben a forrást megjeleníteni!

- A beküldött leveleket a blog készítői tartalmilag nem szerkesztik, és nem szerkeszthetik (a nyelvtanilag helytelen mondatok javítását valamint a cikkek vágását a szerző hivatalos beleegyezésével viszont kezelhetik), a helyesírási hibákat azonban javíthatják benne.  A Kétszersült nem vállal felelősséget a beküldött levelek tartalmáért.  A beérkezett leveleket, képeket, videókat 3 hónapig őrizzük, 3 hónap elteltével törlésre kerülnek. A levelek tartalmáért a beküldőnek kell felelősséget vállalni.

- Az oldalon megjelent cikkek a vendég észrevételeken felül lehetnek különböző hírportálokról, blogokról származó cikkek, tájékoztatások is. Más portálokról vett információk esetén a forrást minden esetben jelöljük.

- A beküldött észrevételek lehetnek a vendéglátásra, idegenforgalomra, illetve kimondottan egy-egy egységre, látványosságra nézve pozitív valamint negatív tartalmúak is. A blog készítőinek a célja nem az üzlet, turistalátványosság vagy a vendéglátás, idegenforgalom lejáratása, annál inkább annak bemutatása, a tapasztalat megvitatása az érdekünk.

- A beküldött receptek technológiai utasításaiért valamint anyaghányadáért a beküldő vállalja a felelősséget! A szerkesztők által receptek az esetek nagy részében már kipróbálásra kerültek!

- Nem minden beérkezett levél kerül publikálásra. Telítettségtől függően a levelek szinte azonnal, vagy néhány nap elteltével jelennek meg. A Szerkesztőség az olvasást, illetve a publikálást követően azonnal e-mail formában tájékoztatást ad a levél írójának válaszüzenetben! Publikálást követően már csak különleges esetekben (melynek megítélése mindenkor a Főszerkesztő hatáskörébe tartozik) változtatunk a beküldött tartalmon! Ennek értelmében a cikk levételére sem minden esetben van lehetőség! Vita esetén a megfelelő hatóságok döntik el a végkimenetelt.

- A portálon megjelent információk, képek, videók és szövegek a Kétszersült Blog tulajdonát képezik, ezeket máshol a forrás megjelölése nélkül közzétenni tilos! A forrásmegjelölésnek a blog nevét tartalmaznia kell, amennyiben lehetőség van rá, egy –a blogra mutató- linket is el kell helyezni. 

- A blog készítői csak az általuk írott bejegyzésekért vállalnak felelősséget.

- A cikkekben illusztrációs céllal, témába vágó képek szerepelhetnek, melyek forrását (amennyiben nem saját készítésű tartalomról van szó) a blog szerkesztői megjelenítik vagy a kép linkelésével, vagy a cikk alján, linkkel ellátott szövegben.

2.) Kommentek, hozzászólások

- A blogon regisztrációt követően bárki elmondhatja véleményét az adott témáról, cikkről. Lehetőség nyílik regisztráció nélküli véleménynyilvánításra is: ezt a ketszersult@index.hu e-mail címen teheti meg. Ebben az esetben a vélemény elküldője automatikusan hozzájárul nevének és/vagy e-mail címének közzétételéhez.

- Hozzászólásnál kerülni kell a trágár kifejezéseket, a rasszista megnyilvánulásokat és a politikát. Tilos más weboldalak reklámozása és a SPAM. Ha ezek bármelyike szerepel egy hozzászólásban, figyelmeztetés nélkül töröljük. Lehetőség szerint a cikk témájához kapcsolódó hozzászólásokat írj, magán célú üzenetekhez használd az e-mail címeket!

- A portál készítői/moderátorai bármikor figyelmeztetés nélkül törölhetik az olyan kommenteket, mely a Kétszersült Blog olvasóit és szerkesztőit sértheti.

- Aki több hozzászólásában is megszegi a fenti szabályzatot, és azt a figyelmeztetést követően sem tartja be, kitiltásra kerül.  Ennek hosszát a moderátor szabja meg (1 nap, 1 hét, 1 hónap, örökre).

- A blog moderátorai bármelyik kommentre „egyenlő erőt alkalmazva” reagálhatnak, annak érdekében, hogy az esetleges vitákat megelőzzék, vagy a már kialakult veszekedést rövid időn belül felszámolják. 

- A Kétszersült nem tud minden esetben minden kommentet átolvasni, ezért előfordul, hogy néhány kirívó komment is a többi között marad.

- A kommentekért mindenki maga vállal felelősséget!

 

3.) Adatkezelés, reklámok, e-mail címek

- A Kétszersült e-mail címére (ketszersult@index.hu) küldött levelek, és az abban lévő személyes adatokat bizalmasan kezeljük, azokhoz harmadik fél nem férhet hozzá!

- Amennyiben a beküldött levél végén aláírás szerepel, a blog készítői publikáláskor  azzal együtt, vagy az e-mail címmel közzéteszik, esetleg a feladóként megjelenő nevet használják. (A levél végén lévő aláírás illetve az e-mail cím nem kerül publikálásra, ha a beküldő ezt külön kéri. Ebben az esetben a „Név és cím a szerkesztőségben” aláírás fog szerepelni.)

- A Kétszersült bármelyik beérkezett levelet továbbíthatja az érintettek felé.

- A Kétszersült sosem küld körlevelet, soha nem reklámozza magát e-mail formájában. A beküldő e-mail címére a válaszlevélen kívül semmilyen levelet nem küld.

- A blogon más weboldalak és termékek, éttermek reklámozására van lehetőség. A reklámhely a címoldalon szereplő legelső cikk vége és a kommentek eleje között, valamint a jobb oldalsó sávban a bemutatkozás doboz alatt található, viszont kérésre megegyezés alapján más hely is megoldható. Lehetőség van a közvetlen post megjelenésre, mint ajánló, mely a következő cikk megírásáig első helyen szerepel a főlapon, és közvetlen linket kap a menüpontok alatt! Reklámhelyet igényelni a ketszersult@index.hu címen lehet. FONTOS! A reklámozó weboldalának tartalma a blog tartalmához kell, hogy kapcsolódjon. Amennyiben a hirdető weboldalán a reklámidő alatt nagyobb változások lépnek életbe, és erről a blog készítőit nem értesíti előre, a reklámot azonnal töröljük az oldalról. A reklámmal kapcsolatban bővebb információt a fenti e-mail címen kérhet. Felhívom figyelmed, hogy az oldalon nem áll módunkban pornográf tartalmakat reklámozni!

- A Kétszersült és a szerkesztők neveit (és ezek változatait) engedély nélkül felhasználni, más weboldalra beregisztrálni, azzal visszaélni tilos! Ez esetben –amennyiben szükséges-, rendőrségi feljelentéssel élhetünk!

 

4.) Nyereményjátékok

- A nyereményjátékokon bárki részt vehet, aki a szabályoknak eleget tesz. A nyereményjátékok szabályai az ezeket kihirdető cikkekben megtalálhatók.

- A nyereményjátékra a blog készítői is küldhetnek be anyagot (képet, videót, cikket) ám a sorsoláson nem vesznek részt.

- A nyereményeket személyesen és postai úton is át lehet venni, erről azonban a sorsolás után egyeztetni kell.

- A nyertesek neveit külön cikkben tesszük közzé. A közzétételt követően a nyertesnek 5 napja van, hogy jelentkezzen a nyereményért. Amennyiben 5 napon belül nem jelentkezik, a nyereményét másik játékon sorsoljuk ki. Felhívom a pályázók figyelmét, hogy amennyiben a nyereményjátékot hirdető postban lévő játékszabály azt nem jelöli meg, a nyertes(eket) nem értesítjük e-mailben!

- A nyertes úgy tudja igazolni magát, hogy a blog készítőit arról az e-mail címről keresi fel, amelyről a nyertes „művet” beküldte.

 

5.) Kapcsolatfelvétel

- A blog készítőit felkeresheted a ketszersult@index.hu e-mail címen magán jellegű kérdéseddel is.

- Hivatalos ügyeket csak és kizárólag e-mail formájában intézünk, ugyanis fontos, hogy a beszélgetésnek nyoma legyen, hónapok elteltével is visszaolvasható legyen. Telefonos beszélgetést nem tudunk rögzíteni. A média megkeresésére is e-mailben reagálunk.

 

6.) Banner

- A blog bannerjének használt montázsa nem jöhetett volna létre Bálint keze, és Kata „Édes élet cukor nélkül” mandulás kétszersültjéről készült fotója nélkül!

 

 - Bizonyára más portálon megjelent képek is a montázs részei lettek, az ottani Szerzők előtt is meghajolunk, és nevüket imába foglaljuk, s amennyiben jelzik felénk kilétüket, azonnal megjelenítjük!


A blog szabályzata bármikor módosulhat, bővülhet. Kérjük látogass vissza később is!

A bejegyzés trackback címe:

https://ketszersult.blog.hu/api/trackback/id/tr56846037
Nincsenek hozzászólások.