Hóhelyzet miatt elmaradt húsvéti ünnep, túrázás egy idétlen cipőben és a helyiek felháborodása, amiért személyi jogaikat megsértve az utcán fényképeztem – ez az elmúlt bő három nap Spanyolhonban, ahol – mint korábbi cikkemből kiderült - EVS önkéntesként dolgozom egy ifjúsági klubban, mint animátor.
A Pasqua bulit a havazás elmosta – lehetne akár ezt szó szerint is érteni, ám de itt bő 12 fok volt, pluszban, kellemes tavaszi este. Viszont anyu a hó fogságában ragadt, s ha nem is repülhettem oda hozzá egy adag kajával (krumplis pogácsa szerű valami készült a bulira) és meleg teával, kihasználva a Facebook nyújtotta lehetőségeket, minden tőlem telhetőt megtettem, hogy valahogy élelemhez jussanak az akkor már majd’ 10 órája ott veszteglő utazók. Kösz itt is azt a kétszer több megosztást, mint ahányan az ismerőseim számát jelzi (banyek, ha nem törlöm le azokat, akikkel már legalább egy éve nem kommunikáltam, vagy akik a buszmegállóban állva nem képesek köszönni, de számukra veszettül fontos volt anno, hogy a barátaim legyenek online…!), anyuék végül éjszakára meleg helyre jutottak, a helyiek és az ország lakossága páratlan magtartásról tettek tanúbizonyságot, ma már mindenki a saját házában főz, mos, takarít.
[Kép forrás: Facebook]
Köszi és danke azoknak is, akik tűzoltók, rendőrök, katonák, Vöröskeresztesek, akik a Barátok közt aktuális epizódja helyett hol az utakon, hol a befogadó állomásokon, hol a Facebookon aktívan tájékoztattak és havat lapátolva mozgattak meg majd’ minden követ, hogy a honfitársak legalább fűtött helyiségbe jussanak! Köszi anyu, hogy megúsztad és hogy már minden rendben!
[Kép forrás: Facebook]
Ahogy a helyi hírekben is elmondták, a magyarok most nagyon összefogtak. Példamutatásból jeles – ám ettől függetlenül mégis azt mondom, csak megnézném jövőre ezt a Pasqua bulit, még ha decemberben le is jár a szerződésem.
Kilátás a Pireneusokra
Hajnalban indultunk – már ha hajnalnak lehet nevezni a fél nyolcat. Manresában vettek fel kocsival kettőnket az EVS lakából (a többiek képzésen vagy éppen otthon, Portugáliában voltak/vannak), útközben még ketten csatlakoztak hozzánk, közülük az egyik a koordinátorunk, Alba. A várostól majd’ egy órányi autóútra található Tuixent hegység sípályája volt az úti cél: pazar tájakon keresztül utazva. Néha teljesen olyan érzésem volt, mintha a Fogarasi havasokba mennénk (Erdély), annyira szerpentines úton vezetett az utunk az egekbe nyúló hegyekre felkapaszkodva. Leírhatatlan, és mivel felkészületlen utazó voltam, dokumentálatlan.
Rakétajárásra fel – egy speciális, furcsa „izét” (hivatalos nevén raquetes) szereltünk a cipőnkre, amivel elvileg sokkal könnyebb a havon járni. Hát, mit ne mondjak, a felfele úton nem tudtam eldönteni, hogy jó-e ez nekem. Végül, amint elértük a csúcsot, ahol már csak jég és egy két elvetemült fenyőfa várt minket az erős szél mellett, rájöttem: király sportág ez! Legjobban persze a lejtőnek lefele utat élveztem, s bántam, hogy annyira jó a talpazat csúszásvédelme, de így is sikerült néha profi síelőként robognom a sokszor akár 70°-os emelkedőn lefele.
A raquetes, mint olyan - már bele bújni is művészet!
Ezt az utat természetesen már végig fotóztam (remek ürügy volt egy-egy ellopott pihenőre), viszont bocsássa meg nekem az összes fényképész, napszemüvegben állítottam fehéregyensúlyt (hiszen a déli indulásban oly erősen tűzött a nap, hogy anélkül jó, ha fél percet bír az átlag ember szeme), így a képeim egy része kissé kiégett, meg amatőr, meg minden – de hát mit van mit tenni, ha majd profi fotós leszek (nem leszek), ilyen amatőr hibákat nem vétek majd! :)
Azt hittük, hogy ez durva emelkedő. Tévedtünk - nagyon nagyot tévedtünk!
Aranyos síelő bácsi, pár szót beszéltünk (ez túlzás azért, mert nem tudok katalánul :D)
Itt már csak jég volt és pár elvetemült fenyőfa
A túra végén tipikus katalán ételeket szervíroztak nekünk a kiinduló állomás éttermében. Előételnek egy bacon szalonnás, borsos krumplipürét, majd egy hurka félét kaptunk hasábbal – ez utóbbi semmivel sem volt különlegesebb, mint a hazai nagykerekben kapható fagyasztott, „fehér” színű félkész cucc, de azt mondták, hogy ha megeszem, nagyobb lesz tőle a nemi szervem. Mellesleg megismertem egy tipikus katalán ivási kultúrát: a vörösbort egy csőrös kancsóból isszák – pohár nélkül persze. Mivel a nyelvet nem beszélem, nem tudtam elmagyarázni, miért szeretnék fotót csinálni erről az szokásról, s sajnos a helyiek kiemelt figyelmet szentelnek a személyi jogok megsértésére – erre persze vissza térek később -, szóval fotóm nincs róla, de cserébe itt egy videó, hogy el tudjátok képzelni.
Így kell ezt csinálni!
Mit ne mondjak, ez a sportág rohadt fárasztó. Sőt mi több, nem csak a visszautat aludtuk végig Norbival, de ahogy hazaértünk, mindkettőnknek az első dolga az volt, hogy vízszintesbe helyezzük magunkat.
Pequeño San Valentín is elkísért a hosszú de csodaszép útra
Másnap kellő mennyiségű alvás után (értsd, amennyi egy huszonnégy évesnek kell) rövid távú, de annál tartalmasabb kirándulást tettem Manresa városában. Nem akartam nagy feneket keríteni a dolognak, csak a katedrálist jelöltem ki úti célnak, oda viszont a térkép által javasolt útvonalat teljes mértékben elfelejtve mindenféle sikátoron keresztül tettem meg, kb. ötször annyi idő alatt, mint azt a google gyalogos útvonaltervezője belőtte. Egy pillanatig sem bántam ezt, persze, mert imádom az óvárost – amiről hipp-hopp kiderült: veszettül picike. A katedrálisba bemenni nem lehet (hétköznapokon van csak nyitva, negyed tíztől este hétig), ám a pazar látvány mindent kárpótolt!
Basilica de Santa Maria
Sok volt a rács - de ez nem is olyan nagy gond, ugye?
A Basilica de Santa Maria gótikus katedrálist Berenguer de Montagut tervezte, az építést 1325-ben kezdték meg. A templom a késő gótikus időkig sem épült meg teljesen, a külső homlokzatot Antoni Gaudí tervei alapján Alexandre Soler készítette el. A templomról szóló honlap szerint a legnagyobb látványosságot a katedrálison belül a fennmaradt gótikus oltárképek adják, amit La Seu-nak köszönhetünk.
Kilátás a város szélére - ha jól mlékszem, ez a híd majd' 1000 éves!
A magasztos épület korábban felekezeti hely volt, ma az önkormányzat uralja
Hazafelé ugyancsak sikátorok tömkelegén sétáltam keresztül, kiérve a Passeig-re, ahol a harmadik helyi lakos kérte el a kamerát ellenőrzésre, hogy felismerhető-e a képen. Amire úgy vélte, sérti az ő vagy a lakosok személyi jogait, törölte. Feladtam a harcot, majd fotózok a Feria de Sevilla ünnep alatt...
Hangulatos kis utcák - ez "modern", de a belvárosban igazán mediterrán a hangulat
Hajaz egy kicsit Deák Ferencre ez a mellszobor
A plaça Hospital éjjel
Folyt köv...