Augusztus hétvégéin újra megelevenednek a történelmi belváros épületei és utcái. Ötödikétől az eredeti „történelmi díszletek” között szombatonként, és vasárnaponként ismét bátor lovagok, kardforgatók, íjászok, csepűrágók, langaléta gólyalábasok, kobzos énekmondók, régi és újkori zenét játszó muzsikosok szórakoztatják a városlakókat és a Székesfehérvárra látogató turistákat.

 

 A fiatalok, és gyermekes családok nagy örömére az idén is látható majd a tavalyi év egyik legnépszerűbb programja az Élő- Képes Krónika, amely Európa-szerte egyedülálló, látványos, szórakoztató idegenvezetés Székesfehérvár belvárosában. A Szabad- Színház színészei lendületes, változatos színház-technikai eszközökkel dolgozva mutatják be a város fontosabb nevezetességeit. Az idegenvezetések délelőtt 11.00-kor, és délután 17.00-kor kezdődnek majd. A csoportokat a szintén városbéli Zombori Zenekar tagjai kísérik.

A négy hét alatt láthatóak lesznek az I. András Király Lovagrend, a Magyar Királyi Kardforgatók Rendje-Honvéd Szondi György SE, a Csőszi Hagyományőrzők, a székesfehérvári Szabad királyi Lovagok Egyesületének lovagjainak, a Fehérvári Huszár Egyesület lovasainak, valamint a Fehérvári hagyományőrző Íjász Egyesület tagjainak bemutatói.

   

Találkozhatnak a győri Hangraforgó Együttessel, Benkő András kobzos énekmondóval, a Cantilena és Tabulatúra Régizene Együttesekkel, a Zombori Zenekarral, a Musculus Vokalis Együttessel, a 20-i Ünnepnapon Kátay Zoltán énekmondóval, s az újabb kori zenészeket tömörítő Polihymnia Trióval, a Duola Együttessel, a Dalmesterekkel, a Shortstory Zenekarral, valamint a Mits Jazz Band-del is. A programok a belváros utcáin, a Városház téren, a Hősök terén, illetve a Zichy ligeti-, a Várfal Piac téri- , valamint a Szent László- parkra eső füves területein láthatóak majd.  

A részletes programokról a www.szekesfehervar.hu oldalon és a rendezvény Facebook profiljain találhat bővebb leírást. Az Élőképes krónika ezen a linken, a Történelmi Kavalkád pedig ezen található meg.

Címkék: zene jazz dal fesztivál színház székesfehérvár program képes szabad élő történelmi augusztus benkő krónika fejér kavalkád shortstory zombori duola mits

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ketszersult.blog.hu/api/trackback/id/tr273104126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása