Hú, érdekes receptet kaptam most: a rizses citromszuflé kellő mosolyt és meghökkenést váltott ki belőlem, zsenge éveimnek köszönhetően még nem tapasztaltam olyan desszertet, melyben a citromot is megsütjük, kalappal :)

Nekem tetszik!

 

Rizses citromszuflé:


Hozzávalók:
10 dkg rizs

1 l tej

1/2 vaníliarúd

3 dkg cukor

3 dkg vaj

4 egyforma citrom

2 dkg kukoricaliszt

2 tojásfehérje

1 dkg cukor a tojáshabba porcukor a tetejére


A sütőt előmelegítjük 200°C-ra.Egy edényben puhára főzzük a rizst a tejben, majd két részre osztjuk.
Az egyik felét botmixerrel pépesre turmixoljuk, majd félretesszük. A másik felébe beletesszük a vaníliarudat, újra felforraljuk, majd azt is félretesszük.
Egy másik edényben felmelegítjük a narancslét a cukorral együtt, míg fel nem oldódik. A tűzről levéve hozzáadjuk a vajat, jól összedolgozzuk és félretesszük.
A gyümölcsök tetejét levágjuk, húsukat kikaparjuk, és a héjakat fél órára hűtőbe tesszük. Ezután a héjak belsejét alaposan kikenjük a narancslével összedolgozott vajjal.
A nem pépesített tejberizst újból felhevítjük, hozzáadjuk a kukoricalisztet, és összeforraljuk, míg sűrű állagú nem lesz.

A tojásfehérjét a cukorral kemény habbá verjük. Ezután megtöltjük a gyümölcshéjakat úgy, hogy kétféle rizst egymás tetejére kanalazzuk, majd erre rakjuk rá a tojáshabot.
Ezután 8-10 percre az előmelegített sütőbe helyezzük, míg meg nem barnul. Porcukorral meghintve tálaljuk.

 

Mónika

 

Címkék: süti recept citrom rizs desszert kukoricaliszt szuflé

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ketszersult.blog.hu/api/trackback/id/tr641059407

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tatina1 2009.10.09. 11:21:35

Szia! Azt írod, hogy narancslében kell elkeverni a cukorral.Mennyi narancslében? Nem látom a hozzávalók között.Köszi.Anita

kétszersült · http://www.ketszersult.blog.hu 2009.10.09. 21:04:05

Szia Anita,
sajnos a receptet nem én írtam (Mónika küldte be), de már megírtam az e-mailt neki, hogy pontosítson az adaton, mert még nem volt lehetőségem ezt a desszertet elkészíteni.
Úgy gondolom viszont, hogy a 4 citromhoz egy deci narancslé és kb. 1 dkg vaj elegendő (amennyit felvesz...), cukorból is max. 2-3 kanál.
Sajnos az adagolással én mindig is gondba voltam. Ha a saját receptjeimet nézed, láthatod, szinte soha nem írok anyaghányadot, mert mindent érzésre csinálok.
Értesítelek, amint megjön a válasz a pontos mennyiségről!
További szép napot!
kS

moncsi89 2009.10.09. 21:24:02

4 citromhoz 1 dl narancslét kell forralni és 1 dkg vajjal kell elkeverni.

kétszersült · http://www.ketszersult.blog.hu 2009.10.10. 00:36:46

Na, mondtam én :D
Köszönöm Moncsi a gyors reakciót!

tatina1 2009.10.10. 12:34:30

Sziasztok! Nagyon köszönöm a gyors reakciót!:-) A lányomnak kerestem kukoricalisztes receptet, mikor rátaláltam erre a citromosra.Jövőhéten pénteken kell bevinniük a suliba, mert tökös hét lesz náluk, és kukoricalisztes és tökös sütikkel lehet pályázni.Kíváncsi leszek az eredményre. Különlegesnek és ötletesnek tűnik ezért esett erre a citromosra a választásunk.Köszönöm még egyszer!!!!

kétszersült · http://www.ketszersult.blog.hu 2009.10.12. 17:20:16

Anita,
én/mi köszönjük, hogy a receptre esett a választás!
Remélem a desszerttel sikerül elnyerned a zsűri tetszését!
Várom a beszámolót ;)

moncsi89 2010.07.28. 21:35:43

Remélem elnyerte a zsűri tetszését.
süti beállítások módosítása