Ismerőseim, amint tudatosul bennük, hogy pizzériában is dolgoztam, gyakorta kérdezik a tészta receptjét. Nekik (is) kedvezve, íme két pizzatészta recept – de nem az eredeti olasz, amit a Ristorante Veneto Pizzeriában használtunk, ugyanis az ahhoz kellő alapanyag hazánkban nem szerezhető be…

 

Pizzatészta, amit otthon használok

Otthon rendszerint a kenyérsütőt veszem elő, amikor kelttésztát készítek, ám a lentebb olvasható recept remekül elkészíthető manuálisan is! (Viszont azt nem szeretem a kelt alapú pizzában, hogy olyan mint a melegszendvics: két centi tészta, minimális feltét… Persze ízlések és…)

 

Az edénybe fél liter langyos tejet öntök, majd egy kávéskanál sót, 3 evőkanál cukrot, egy egész tojást, oregánót és bazsalikomot, borsot, másfél deci olajat, 1 kg lisztet és 5 dkg élesztőt adok hozzá – ebben a sorrendben. Ezután nincs más dolgom, mint a „sütemény” programra beállítani, és másfél óra múlva kinyújtani a csodálatos kelttésztámat. Ezt szabhatom kerekre, ám otthon még a tepsit is ki lehet vele bélelni.

Feltéthez tubusos pizzakrémet, vagy egyéni készítésű szószt használok: a konzerv hámozott paradicsomot (általában az Auchan polcain lehet megtalálni) turmixolok össze sóval, borssal, bazsalikommal, oregánóval és olíva olajjal. Azt már csak egyéni hangulatom dönti el, hogy éppen hús vagy csak zöldség megy-e rá, netán vegyesen, no és persze a sajt, melyet néha alulra, máskor a feltétre szórok. A Szarvasi Mozzarella rudak (nem a lében ázó „golyó”) a legjobbak – szerintem -, no és persze a reszelt parmezán… Nyamm…

 

Amúgy ez a tészta hasonlít a töki pomposhoz is: ekkor tejföl, cikkekre vágott hagyma és bacon szalonna megy a sajt alá.

 

Pizzatészta a’la Balaton

A balatonlellei Kikötő vendéglőben az alábbi képpen csináltam a tésztát: egy kiló búza és fél kiló réteslisztet sóval, borssal, oregánóval, bazsalikommal összekevertem. Úgy 3 kanál cukorra engedett langyos víz egyvelegébe szórt 5 dkg élesztőt, tetejére lisztréteget szórtam (jól takarja be, ám ne annyit dobjunk rá, ami már elsüllyed), majd a pizzakemence alá – otthon értelemszerűen egy meleg helyre – dugtam, míg a liszt ki nem repedezett, és hab nem keletkezett. Eztán a liszthez borítottam, majd jó egy deci olajat adtam hozzá: összegyúrtam, s zsákba helyezve (majd annak száját összekötve) a konyha legmelegebb helyén pihentettem. Remek, nem túl lágy s jól használható, kemencében és sütőben is remekül süthető tésztát kaptam.

 

A pizza képe a Mamma mia, a tésztáé a Pizza Pizzéria, az óriás tésztát pörgető férfié a Blikk oldaláról, a pomposé a Pompos oldalról lett beszerezve.

 

Címkék: recept tészta pizza töki pompos kelttészta

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ketszersult.blog.hu/api/trackback/id/tr17983810

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása